Az Alaptörvény csapdája

„A magyar Alaptörvény változékonyabb, mint az Egyesült Államok alkotmánya: időarányosan mindenképpen, de lassan már abszolút értelemben is. Az amerikai törvényszöveget eddig 27 helyen módosították ugyan, de a jogszabályhoz 1789 óta csak tizenhétszer nyúltak hozzá, az első korrekciót ugyanis egyetlen tízes csomagban hajtották végre. Kifejezetten tanulságos ennek a csomagnak a tartalma is; többek között azt vésték gránitba, hogy a sajtószabadság és a gyülekezési jog még alkotmányos eszközökkel sem korlátozható. Sem a gyerekek testi-lelki fejlődésére hivatkozva, sem más, hasonlóan átlátszó indokkal: az amerikai politikai osztály úgy látta jónak, ha írásba foglalja, hogy ezeket az alapjogokat senki, semmilyen megfontolásból nem vonhatja el a nemzettől.

Az eset tipikus példája annak, hogy mire való az alkotmány, és mire nem. Egy demokráciában a legmagasabb szintű jogszabály a polgárokat védi a mindenkori hatalom önkényétől, és nem a hatalmat a polgároktól. Ennek megfelelően az USA alkotmánymódosításai (nagyon kevés kivételtől, például a csak rövid ideig élt szesztilalomtól eltekintve) vagy az állampolgárok jogainak bővítéséről szólnak, vagy valamilyen jog- és államelméleti kérdés tisztázásáról; a kormány(párt) pillanatnyi politikai érdekét szolgáló akut hatalomtechnikai beavatkozás nincs köztük. Nálunk viszont csak az van: eleve példátlan, hogy egy párt néhány alapembere a nyilvánosságtól félrevonulva, a pártelnök utasításai alapján ír meg egy teljes alkotmányszöveget, ahogy ez nálunk történt a NER hajnalán, annak viszont örökre helye lesz a jogtörténeti kézikönyvekben – intő példaként –, ahogyan és amiért a kétharmad ezzel az eleve a saját igényeire szabott szövegtesttel 15 éve bűvészkedik, amikor rájön, hogy még ebben az oktrojált szövegben is túl sok jogot hagyott az embereknél.

Ami a bűnben fogant Alaptörvénnyel a fogantatása óta történt, az sok mindent megmagyaráz abból, ahogy az ellenzék ezzel a törvényszöveggel és annak menetrendszerű reszelgetésével szemben fellépni próbált. Mert egyfelől maga az alkotmány zár ki szinte minden alulról jövő módosítási lehetőséget (hogy milyen hatékonyan, azt a referendumok sora bizonyítja: az új alkotmányos rezsimben senkinek, az állam teljes erőforráskészletével kampányolni tudó kormánypártnak sem sikerült eredményes népszavazást összehoznia), másfelől meg amíg a többség abból indul ki, hogy Magyarországon továbbra is a demokrácia van, addig a folytonos jogkorlátozásokkal szemben nyilvánvalóan küzdeni kell, különösen az alapjogaink megnyirbálása esetén. Ezek a próbálkozások néha nem csak szánalmasnak tűnnek, hanem azok is, de mégis a demokratikus működés lényegét jelentik: azt, hogy a választók közössége nem mondott (demokráciában nem is mondhat) le a jogról, hogy a politikai hatalom határait és hatósugarát végső soron ő határozza meg.”

Nyitókép: Pixabay