A szolgalelkűség határai

„Időbe telik, amíg az emberek megtanulják, hogy a szolgaság akkor is szolgaság, ha szabadságból és forradalomból születik – írta Naplójában 1948-ban Márai Sándor. A szolgalelkűség a magyar külpolitika védjegyévé vált. Ha Moszkva vagy a Trump-adminisztráció bármit mond vagy tesz, magyar részről lelkes bólogatás kíséri.

Orbán Viktor, illetve szerb barátja, Aleksandar Vucic örömtüzeket gyújtott, amikor Trumpot választották meg amerikai elnöknek. Ám nem azt kapták, amit vártak. Vucic azt remélte, Washington kritikusabb lesz majd Koszovóval szemben. Trump első elnökségének idején ugyanis Richard Grenell, Szerbia és Koszovó béketárgyalásainak különmegbízottja többször bírálta Pristinát, inkább állt Belgrád oldalára. Grenellnek azonban egyelőre még nem osztottak lapot az új amerikai külpolitikában, s a Marco Rubio által fémjelzett diplomácia eddig nem változtatott a balkáni politikán.

Sőt, az amerikai vezetés jelezte Belgrádnak: mielőbb oldja meg az orosz többségi tulajdonban lévő olajvállalat, a NIS ügyét, ellenkező esetben szankciókat vezetnek be a Szerbiai Kőolajipari Vállalattal szemben, ami súlyos csapás lenne a szerb gazdaság számára. Vucicénál nagyobb azonban Orbánék csalódottsága. Magyarország az év elején lelkesen közölte, hogy megrendezné a béketárgyalásokat az ukrajnai háború lezárására. 

A magyar kormány ekkor még meg volt győződve arról, hogy Trump kivételes szerepet szán neki, s ha bejelentkezik a béketárgyalások megrendezésére, nem is kérdés, hogy az amerikai elnök Budapestet választja. Nem így történt, Trump Szaúd-Arábia mellett tette le a voksát, esze ágában sem volt a magyar fővárost helyszínnek megtenni. Ez azonban még szinte jelentéktelen intermezzo más történésekhez képest.”

Nyitókép: Mark Wilson/Getty Images

***