Igazoltatás során buktak le a terjesztők
A rendőrök Egyeken állítottak meg egy gépkocsit. Az autó átvizsgálása során cannabist és amfetamingyanús anyagokat találtak, ezért a sofőrt és az utast is előállították. Nem sokkal később egy újabb járművezető is fennakadt a rostán, amikor az egyenruhások Püspökladányban ellenőriztek egy kocsit múlt héten hétfőn.
A nő ruhájából és táskájából tiltott szerek kerültek elő, ezért őt is elfogták.
Mindhármukkal szemben droggyorstesztet alkalmaztak, amely pozitív értékeket jelzett. A rendőrök kutatásokat tartottak náluk, amely során kábítószergyanús anyagokat, több tő marihuánát, a fogyasztáshoz és a termesztéshez szükséges eszközöket foglaltak le. A nyomozók kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt hallgatták ki őket, valamennyien beismerő vallomást tettek.
A somogyi rendőrök is akcióba lendültek