Szebb országot akarunk?

Budapest gyönyörű. Nem csak az építészete, bár az is lenyűgöző. Mégis, ott azért több versenytárs van. Szerencsésebb, gazdagabb, ősibb városok. De a világ kevés fővárosa rendelkezik ilyen természeti adottságokkal. Ezt csak az tudja igazán, aki sokat jár nyugattól keletig. Igen, Budapest különleges. 
Se Bécs, se Pozsony, se Belgrád nem öleli úgy szervesen körbe a folyamot, ahogy a mi fővárosunk. Washington, Brüsszel, Róma és Moszkva is Budapest mögött van az életminőséget vizsgáló legtöbb indexben. A térségben csak Bécs, a sokszoros világrekorder jár előttünk, de ugye már említettük, ott a Duna nem igazán a város része. A hegyek meg lehetnek nagyobbak, hiszen ott kezdődik az Alpok, de nem úgy élő elemei a városnak, ahogy a Gellért-hegy vagy a Várhegy. Szép, élhető város Bécs, de nem Budapest.

Annyi túrautunk, annyi kilátónk van, mint kevés hasonló méretű városnak. A Duna panorámája és a Mátra kékje az egyik irányban, hegyek és dombok a másikban, amíg a szem ellát. Fél élet sem elég, hogy minden leágazást és kunkort bejárjon az ember csak a város határain belül. Mindig vár egy új látószög, egy meglepetés, egy szikla az erdő közepén, amit még nem láttunk. A képbe csak az nem illik, ami a túrautak szélén van. Az nem jó, nem európai, nem lehetünk rá büszkék. Mintha még mindig nem tudnánk, hogy a szemét nem jön le magától a hegyről, de a legkisebb dombról se.

Ez nem a hatóságok, a kerületek, a főváros, az állam hibája. Nem „a politikusoké”, a nagy embereké. Nem kell a felelősséget hárítani. Ebben nem más a felelős. Mi vagyunk. Ez elsősorban az emberek, a budapesti polgárok hibája. Még mindig nem értették meg sokan, hogy az otthonuk nem a küszöbükig vagy a kerítésükig tart, hanem az egész város a miénk. Ha pedig valaki rászól egy szemetelőre, jön a felháborodás: mi köze hozzá? Az, hogy ez közügy. Közös tulajdonunk minden festékszóróval összerondított szikla, összeszemetelt bokor, összefirkált pad.