Senkinek nem adott kegyelmet első hivatali évében Sulyok Tamás
2025. március 10. 16:22
Az államfő ugyanakkor Hszi Csin-ping kínai és Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is találkozott tavaly.
2025. március 10. 16:22
4 p
4
6
33
Mentés
Éppen egy évvel ezelőtt, 2024 március 10-én lépett hivatalába Sulyok Tamás köztársasági elnök, aki a kegyelmi botrány miatt távozó Novák Katalint váltotta az államfői poszton.
Ahogy összeállításában az Index felidézi: az Alkotmánybíróság elnöki tisztségéből kérték fel az új közfeladatra, egy rendkívül kényes politikai helyzet árnyékában.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Fogynak a napok: hamarosan 30 ezer migránst kellene befogadnia Magyarországnak – csak egy módon kerülhető el
Az elmúlt egy év pedig többek között azt bizonyította, hogy éppen a korábbi kegyelmezési gyakorlat volt az, amivel Sulyok – korábbi ígéretéhez híven – szakított.
Eddig hivatali ideje alatt ugyanis egyszer sem gyakorolta kegyelmezési jogát.
Az Index összesítése szerint az államfő egyéves regnálása alatt
négy nagy nemzetközi csúcstalálkozón vett részt, emellett
többek között Hszi Csin-ping kínai és Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, valamint a környékbeli országok államfőivel is, így Peter Pellegrini szlovák, illetve Alekszandar Vucsics szerb elnökkel.
A magyar államfő nyolc külföldi házelnökkel is tárgyalt hivatalának első évében: a többiek között a mongol, az egyiptomi, a kazah, az örmény, a szlovák és a georgiai törvényhozás vezetőit is fogadta a Sándor-palotában.
Ahogy a portál felhívja a figyelmet, Sulyok Tamás
az elmúlt egy évben négyszer is ellátogatott Erdélybe: Kolozsvárra, Dévára, Temesvárra, illetve Sepsiszentgyörgyre.
Az államfő a Honvédség főparancsnokaként folyamatosan nyomon követte a nemzetközi helyzet alakulását, ellátogatott a veszprémi Kossuth-laktanyába, de összesen húsz tábornoki kinevezés és előléptetésről is döntött.
Meglátogatta a déli határzárat, a dunai árvíz alatt pedig négy helyszínen járt Duna-kanyarban, hogy tájékozódjon az árvízi védekezésről.
Mindezek mellett jogászként mintegy huszonöt, kimondottan a joghoz és a különböző jogászi hivatásrendek képviselőihez kapcsolódó személyes találkozón és nyilvános programon vett részt.
A Köztársasági Elnöki Hivatal egy rövid videót is közzétett Sulyok Tamás elmúlt egy évéről:
Nyitókép: Sulyok Tamás beszédet mond a Párizsi Olimpián kiemelkedő eredményeket elérő sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán. (Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd)
Magyar Péter a korábbi baloldali elit által használt kommunikációs stílusra állt át, vélhetően azt remélve, hogy ez majd kihúzza a pártot a gödörből. Ez azonban egy kétélű fegyver.
Steinmeier elmondta, bár az emberek karácsonykor leginkább családi kötelékeiket és barátságaikat ápolják, a támogatás és a szolidaritás, „nem csupán a földrajzilag közel lévőknek jár”.
Megszavazta szerdán az Országgyűlés azt a törvénymódosítást, amelyet az elmúlt napokban folyamatosan támadtak baloldalról, közben szakértők szerint is csak egy joghézagot iktatott ki.
A korábbi államfőnek a napokban jelent meg A haza minden előtt című könyve, amely tíz elnöki évét tárja elénk. Emellett a két ciklus emlékezetes pillanatairól és a kegyelmi ügyről is kérdeztük. Interjúnk.
A korábbi amerikai elnök Oroszországot a Nyugat részének nevezte, Putyin pedig sérelmezte, hogy mégis ki vannak rekesztve a NATO-ból – és ez csak a jéghegy csúcsa a nyilvánosságra került dokumentumban.
p
4
0
6
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 33 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hidegenhagy
2025. március 10. 20:46
Göncz Árpád első mozzanta egy pedofil gyilkosnak való kegyelem volt.
Az összes libsi egy köpönyegforgató álszent szemétláda.
Elhiszem, hogy szarul esik nektek tükörbe nézni....