Trump felfüggesztette a külföldi támogatásokat, óriási pénzektől esik el a baloldali sajtó

Szomorúak a Pressman-árvák.

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány főigazgatója szerint aggályos, ha a közérdekű adatok külföldi szervezetekhez kerülhetnek.
Schmidt Mária azzal kapcsolatban kért eligazítást a Szuverenitásvédelmi Hivataltól, hogy ki kell-e adniuk a kért adatokat egy olyan lapnak, melyet jórészt külföldi pénzekből finanszíroznak – tudta meg a Magyar Nemzet.
Felvetette azt is, nem sérti-e az ország szuverenitását, ha a közérdekű adatok külföldi szervezetekhez kerülhetnek.
Feltette továbbá azt a kérdést is: nem sérti-e Magyarország szuverenitását, ha egy közfeladatot ellátó szerv tevékenységével kapcsolatos pénzügyi adatok külföldi szervezetek kezébe kerülhetnek.
A Magyar Nemzet információi szerint Lánczi Tamás, a hivatal vezetője egyetértett Schmidt Mária aggályaival, és közölte:
a hivatal már többször szót emelt az ellen, hogy a külföldről finanszírozott politikai nyomásgyakorló szervezetek, így médiumok is, a magyar államtól és annak szerveitől nagy mennyiségű adatot nyernek ki, amelyet ellenőrizhetetlen külföldi adatbázisokba töltenek fel.
Tehát a Magyar Hang adatigénylései a Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint korántsem a magyar állampolgárok tájékoztatását szolgálják, hanem jó eséllyel idegen hatalmak érdekeit. Lánczi Tamás állítólag konkrét javaslatokat is küldött a hivatal a jogalkotónak ennek megakadályozására.
Az ügyekben jelenleg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az illetékes, így az eset végkimeneteléről egyelőre csak találgatni lehet.
Mint ismert, Donald Trump hivatalba lépését követően felfüggesztette a külföldi pénzügyi támogatásokat. Ennek eredményeként a 444.hu több mint 8 millió, a G7 és a Jelen egyaránt 7-7 millió, a Klubrádió és a Magyar Hang pedig fejenként több mint 10 millió forint támogatástól esik el.
Ezt is ajánljuk a témában
Szomorúak a Pressman-árvák.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán
***