Orbán Viktor: Kéri Lászlónak is felelőssége van abban, hogy most itt ülök

2025. március 08. 16:17

Ez a mondat is elhangzott a szegedi MCC megnyitóján, ahol a miniszterelnök a Nobel-díjas Krausz Ferenccel beszélgetett.

2025. március 08. 16:17

Réti Gergely, az MCC korábbi diákja és az átadóünnepség moderátora elsőként arra kérte beszélgetőpartnereit, hogy idézzék fel az egyetemi éveiket. Orbán Viktor azt mondta, jó szívvel emlékszik vissza arra az időszakra, és szerencsésnek is érzi magát, mert jó tanárai voltak, „a minőséget pedig ezt dönti el”. 

Ezt is ajánljuk a témában

Azt is megemlítette, hogy a nyolcvanas évek végén mindenki tudta, a kommunista rendszer hamarosan véget ér, és egy új dolog jön, amiben részt kell venni. A tanárok pedig maximálisan segítették őket mindennek a megértésében, „pezsgő és kifejezetten lelkesítő időszak volt”.

Ami ma hajt, és amit ma gondolok az életről, annak tekintélyes részét az egyetemen kaptam.

És csak hogy provokáljak, Kéri Lászlónak is felelőssége van abban, hogy most itt ülök, nemkülönben Stumpf Istvánnak és Fellegi Tamásnak. Még rengeteg tanár van, akinek hálás vagyok” – fogalmazott a miniszterelnök.

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
xyz123-3
2025. március 08. 22:52
Ajaj, összeorbánozta őket.
llnnhegyi
2025. március 08. 20:03 Szerkesztve
A Kéri- házban patália lesz ebből! dr miniszterelnök óvatlanul egy nagy kavicsot dobott a házi pocsolyába! Kéri Lászlót egy korszakos beszédben dicsérőleg említették!! Petschnig Mária Zita gutaütést kap! Az is lehet, hogy Kéri Laci bácsi átáll a NER- hez. Vagy mindketten. Figyeljük meg őket! Együtt könyvet írnak a NER történetéről.
bagira004
2025. március 08. 19:26
TALÁLKOZUNK MÁRCIUS 15 MAGYAR NEMZETI MÚZEUM ELŐTT 10.30 ÓRAKOR . ORBÁN VIKTOR BESZÉDET MOND.
flesh ripper
2025. március 08. 19:24
A beszélgetés nem kéri bácsiról szólt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!