Nem bírta tovább elviselni a figyelő tekinteteket Lakatos Márk: elköltözött a stylist

2025. március 19. 11:30

Az is kiderült, hogy a botrányba keveredett férfi mindig baseballsapka, illetve napszemüveg mögé rejtőzve megy el otthonról.

2025. március 19. 11:30
Lakatos Márk

A jelek szerint új helyen szeretné újrakezdeni az életét Lakatos Márk, aki a Blikk információi szerint néhány hete elhagyta a budai ingatlanát és egy barátja XIII. kerületi lakásban húzta meg magát. A helyiek szerint a botrányba keveredett stylist a lipótvárosi művésznegyedben kapott menedéket, és mindig baseballsapka, illetve napszemüveg mögé rejtőzve megy el otthonról.

A lap a stylisthoz közeli forrásból tudta meg, hogy Lakatos egy ideje a környéken él, ahol rendszeresen látják a helyiek is.

„Három hete költözött oda, de nem tudni, meddig lesz itt. A lakását nem adta el, úgy tudom, egy ismerősénél él most, mert nem szeretné, ha az otthona környékén várnának rá, hiszen egyre többen ismerték a címét.

Mivel dolgozik, nem teheti meg, hogy ki se mozduljon, a barát ingatlanja pedig pont ideális volt számára,

hiszen mindenhez közel van, és eddig nem is nagyon tudta senki, hogy itt él” – árulta el a lapnak egy, a neve elhallgatását kérő informátor.

Lakatos Márk azt követően tűnt el a nyilvánosság elől, hogy Ábrahám Róbert újságíró készített egy videót, amelyben kemény vádakkal állt elő, és többek között Lakatos nevét is többször megemlítette: a vádak szerint befolyásolható gyermekeket közvetítettek ki árvaházakból férfiaknak, köztük Lakatos Márknak is. Az ügy során egy gyermekotthonban nevelkedett, 15 éves fiú azt állította, hogy ez valóban megtörtént. A stylist később a közösségi oldalán reagált a vádakra, tagadta azokat, majd azt ígérte, mindenben együttműködik a hatósággal, hogy kiderüljön az igazság.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sámson
2025. április 16. 08:25
Ennek a pedofil gyermekrontó buzinak lakatot kell már tenni a zárkájára, hogy ne tudja megrontani a fiatal kisfiúkat!
Chekke-Faint
2025. március 20. 07:37
Kéznél van a barátja...DDD
zerotolerancia666
2025. március 19. 21:16
Ábrahám Róbert amúgy még életben van?
mamika2
2025. március 19. 20:32
aranyos kép.. áradunk
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!