Hont András az utolsó mondatával akkorát rúgott Magyar Péterbe, hogy azt csak nagykorúaknak ajánljuk (VIDEÓ)

Erre aztán nem tud majd reagálni a TISZA Párt elnöke.

Egyre nehezebb kiigazodni az ellenzéki gyűlölködéseken.
„Egyre nehezebb kiigazodni az ellenzéki gyűlölködéseken, lőnek ezek mindenre, amit látnak. Miközben egy szép, egyenlő és mosolyokkal teli országról és világról álmodoznak, az utat véres lábnyomokkal akarják kijárni. Miért van az, hogy a jakobinus-bolsevik Kánaán sosem alakulhat ki másképp, csak vérrel és erőszakkal, és hogyan lehetséges az, hogy végül aztán mindig ábránd marad.
A sok remek »gondolkodóhoz« most felzárkózott Mérő László is, aki időnként küld egy-két mérges fullánkot a nemzeti oldal felé. Hát, most volt sátánozás, orbánozás, polgárháború, minden, amire csak egy vérben forgó szemű ellenzéki csak vágyhat. Csak józan észre nem futotta.
Kapcsolódó vélemény
Magyar Nemzet
Mérő László eleddig visszafogottabban átkozta az „Orbán-rendszert”, ám most a lánya által képviselt harciasabb üzemmódra kapcsolt.
Megszokhattuk már a fenyegetéseket, riogatásokat, sőt, már az sem jelent újdonságot, hogy egyfajta kiválasztottat keresnek az ellenzékiek, akik legyőzik a gonosz Orbán Viktort és rendet vágnak a többmillió fideszes birka között. Mert régóta tudjuk, aki nem ért egyet velük, az csak hülye lehet, így épül a Szeretetország. Minden felfokozott kampányban csöpögött eddig a méreg, a poklok pokla elevenedett meg, de lassan ez teljesen átlagos pillanattá válik, ahogy telik az idő, és a baloldal félőrülteken, tehetségtelen bábokon és arrogáns pszichopatákon kívül nem tud felmutatni alternatívát a jelenlegi kormányzással szemben. A düh és a frusztráltság nő, az értelmi képességek csökkennek.”
Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner
***