Téglásy arról ír, hogy a TASZ drogpolitikai vezetője szerint az ENSZ több mint egy évtizede a dekriminalizáció felé való elmozdulást sürgeti, „ami egész egyszerűen nem igaz”. Az, hogy a különféle ENSZ rendezvények előszobáiban nyüzsgő drogpárti aktivisták ezt nyilatkozzák, az attól még nem fog az ENSZ hivatalos álláspontjává válni.
A szikár valóság az, hogy mind az ENSZ, mind az EU a drogok teljes tiltását tartja üdvözítőnek a kereskedelem, a terjesztés és az előállítás terén is – húzza alá Téglásy.
„Természetesen Kardos támadja a Drogkutató Intézetet is, degradálni próbálva az ott dolgozó szakembereket, valamint szintén támadja a gyermekvédelmi törvényt, amit egyenesen homofób törvénynek nevez. A szegénység és az alkohollal való összehasonlítás erőltetésével próbálja nevetségessé tenni a kormányzati intézkedéseket, miközben az általa is fő problémának detektált vidéki designer drog fogyasztást, ami ellen a mostani kormányzati intézkedések leginkább irányulnak, fő problémának tekinti” – olvasható a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatójának válaszában.