A tüntetők átvonultak a Szabadság hídhoz és lezárták

A rendőrök a közlekedés biztonsága érdekében elterelték a forgalmat.

A szakértő szerint a rendőrséggel szemben is zajlik egy lejárató kampány, miközben a média munkatársait semmi sem védi az egyre féktelenebb tüntetőkkel szemben.
Ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász, ügyvéd, egyetemi tanár véleményét kérte ki a Hír TV a hídfoglaló tüntetések kapcsán, melyeken a tömeg a jobboldali újságírókat is inzultálta, és a rendőrkordon felé is megindult. Mint elmondta, „nem a kordonokról, hanem a kordonokat biztosító rendőri szervekről van szó, illetve rendőr személyekről”.
Ezt is ajánljuk a témában
A rendőrök a közlekedés biztonsága érdekében elterelték a forgalmat.
Hozzátette, hogy „itt rögtön párhuzamot vonnék nemcsak a 2010 utáni baloldali, Parlamentben vagy éppen az utcán lezajló erőszakos, rendőrökkel szembeni atrocitásokkal kapcsolatban, hanem a 2020-as amerikai rendbontások kapcsán is”. A szakértő emlékeztetett rá: „kapott egy olyan politikai támogatást a »vonjuk meg a rendőröktől a forrásokat« mozgalom, ami egyébként Magyarországon a Soros-szervezetek által egy rendszeresen hangoztatott séma.”
Visszatérően próbálják a rendőrséget valamilyen negatív színben feltüntetni, ezáltal a társadalmi bázist megvonni a rendőrség mögül.”
– mondta el Ifj. Lomnici Zoltán.
A jogásznak ezzel együtt a Szabó Rékát ért inzultusról is megvan a véleménye: „visszafojtott dühvel nézem azt, ahogy a konzervatív jobboldali újságírókkal szemben, elsősorban a Tisza-párt megjelenését követően – de korábban a baloldali politikusok részéről is –, egyre-másra olyan fizikai atrocitásokat követnek el, amelyeknek meggyőződésem szerint nincsen arányos következménye.”
Ezt is ajánljuk a témában
Nem bántak kesztyűs kézzel a Hír TV tudósítójával a demonstrálók.
Ezt azzal magyarázza, hogy európai papírforma szerint a média-munkatárs azonos jogokkal rendelkezik, mint az átlag polgár. De felhívja rá a figyelmet, hogy a „közfeladatot ellátó személyek köre egy fokozott, konkrét erőszak-cselekmény esetén a hivatalos személyek elleni erőszakkal egyenértékű büntetőjogi védelmet kap”. A szakértő hozzátette, „támogatandó felvetésnek tartom, hogy igenis, egy fokozottabb védelemben részesüljenek az újságírók, különösen azok a jobboldali újságírók.”
A teljes beszélgetés alább hallgatható és nézhető végig:
Nyitókép: képernyőmentés