Elárulta a Spar, hajlandóak-e enyhíteni a magas árakon

2025. március 06. 12:24

Bemutatták, mi van a tarsolyukban.

2025. március 06. 12:24

Nagy Márton egy hetet adott a kiskereskedelmi láncoknak, hogy önkéntesen csökkentsék az árrésüket azoknak az alapélelmiszereknek a körében, amiket korábban érintett az árstop. A fogyasztói árak januárban 5,5 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest, az élelmiszerek ennél még nagyobb ütemben. A liszt 43,2, a tej 25, a tojás 23,8, az étolaj 21,5, a gyümölcs- és zöldséglé 16, a vaj és a vajkrém 15,5, a csokoládé és kakaó 12,9, a tejtermékek 9,1, a kávé pedig 8,1 százalékkal került többe januárban, mint egy évvel korábban.

A Spar a Blikknek elárulta, mit lépnek a tárcavezető bejelentésére. Mint azt a cég kommunikációs vezetője elárulta, áruházaikban közel ezer árcímkés termékkel találkozhatnak a vásárlók, amelyek árát hetente ellenőrzi az áruházlánc és mindig alacsonyan tartja.

A SPAR szupermarketekben emellett átlagosan 500, az INTERSPAR hipermarketekben pedig átlagosan 1 500 sárga árcímkés termék jelzi a szórólapban elérhető, AKCIÓ vagy SZUPER ÁR felirattal ellátott termékeket és segít a spórolásban – közölte. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Máthé Zoltán/MTI


 


 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
faramuci
2025. március 06. 14:40
Minden kb 3-ik vásárlásnál a reklamációs pultot támasztom,már ha észreveszem hogy nem az akciós áron,vagy nem a hírdetett kedvezménnyel számol a rendszerük a pénztárnál........és hányan nem veszik észre🙄
mirage-2
2025. március 06. 14:37
mINDENKINEK LEGYEN TISZTA HOGY A SPAR ÉS A TÖBBI BALOLDALI ORSZÁGBÓL ÉRKEZŐ MULTIK POLITIKAI TÁMADÁSÁRÓL VAN SZÓ , EZÉRT EMELIK AZ ÁRAKAT NEKÜNK INDOKOLATLANUL AZ ÉGIG. UTÁNA JON A JÓL ISMERT PROPAGANDA HOGY MILYEN SZARUL CSINÁLJA AJOBBOLDAL HISZ NÉZZÉTEK MEKKORA AZ INFLÁCIÓ .EZ IS AZ IS AMAZ IS MILYEN DRÁGA. MI MÁR ÉRTJÜK REMÉLJÜK A KORMÁNYUNKNAK IS LEESIK HAMAROSAN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
5m007h 0p3ra70r
2025. március 06. 13:11
»synthetic 2025. március 06. 13:04 Amúgy nem kell orbán nyuggereinek annyit zabálni vagy ehetnek a dögkútból is a férgek. « Ahol nektek jut, kerül ott másnak is. Ez nagyon keresztényi tőled!
konfucius
2025. március 06. 13:10
Ez lófasz, rizzsel. A "piros árcímke" semmit nem jelent, a sárga sem. Úgy írják ki az árakat, ahogy akarják, egy adott pillanatban egy fehér címkés termék árát felnyomják 20%-kal, és piros papírra teszik. Megpróbálnak mindenkit hülyének nézni. Remélem a kormány nem hisz nekik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!