Az állampárti összefonódást a főispán Fidesz-jelölti indítása teszi teljessé

2025. március 24. 09:22

„Az NER állampárti összefonódásának egyik legszebb példája a korábban kormánymegbízottnak, utóbb főispánnak nevezett személyek működése, akik a törvény szerint is politikai vezetők. Miközben szakmai munkát kellene végezniük, még fideszes országgyűlési képviselőjelöltek is lehetnek. Mint ez történt most Békésben.”

2025. március 24. 09:22
null
Bod Tamás
Magyar Narancs

„Néhány héttel ezelőtt adtunk hírt arról, hogy a Békéscsaba központú választókerület kormánypárti parlamenti képviselője, Herczeg Tamás 14 hónappal a 2026. áprilisi országgyűlési választás előtt bejelentette, azon már nem indul. Mindezt elsősorban a korával indokolta, s hangsúlyozta, a döntést kizárólag ő hozta meg. Ehhez egy félig talányos, félig találó idézetet csatolt, Baktay Ervin művészettörténész szavait citálva azt írta, és utóbb érdeklődésünkre is azt mondta: »Mindennek megjön a maga ideje, és mindennel akkor találkozunk, amikor bensőnkben megértünk a találkozásra.« Ehhez hozzátette, nagyon sok terve és dolga van még az életben.

Ha tiszteletben is tartjuk Herczeg mondandóját és érvelését, 64 éves kora akkor sem szolgál teljesen kielégítő magyarázattal arra, hogy jövőre nem indul. A Fideszben önálló döntési jogköre azonban csak Orbán Viktornak van, akit a belső köre a háta mögött nagy tisztelettel és alázattal »törzsfőnöknek« nevez, így még ha ezt Herczeg tagadta is az érdeklődésünkre, vannak olyan forgatókönyvek, amelyek szerint ezt a döntést nem ő, vagy legalábbis nem kizárólag ő maga hozta meg.

A szociológus végzettségű, értelmiségű attitűdöt mutató, halk szavú, a problémákat akár több oldalról is megközelítő és messze nem véres szájú képviselőt, de persze ettől még mindig mindent megszavazó politikust a Fidesz legfelső vezetői, de főként Orbán nem találhatta elég átütőnek és hatékonynak a 2026-os, valószínűleg elkeseredett és utolsó csepp vérig tartó harcra. Helyette egy bulldog természetű, a lebutított és velejéig hazug Fidesz- és kormánykommunikáció 1.0-s verzióját magáévá tevő, azt kételyektől mentesen harsogó és vissza nem kérdező aspiránsra van szükség.”

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gentry69
2025. március 24. 23:47
Ezek elmebetegek B+.
Coollog
2025. március 24. 15:04
Adat: X helyett Y indul. A többi bullshit úgy tálalva, mintha tartalmazna információt. És hány olyan embert hallottam, akiknek ezekből van "tudásuk".
tapir32
2025. március 24. 14:54
A törvényi korlátozás a gyülekezési jog lényegi tartalmát nem érinti. Semelyik alapvető és emberi jog nem korlátlan. A jogokkal való élés jogszerűen, csak a jogszabályok által szabályozott formában történhet. A szabadság halálát a szabadságot minden határon túl kiterjesztő liberalizmus hozza el. A szabadság csak határok között van értelmezve. A határok közmegegyezés által húzatnak meg! A társadalmak egymásra utalt emberekből állnak és az egymásrautaltságok hálózatában kell mindenkinek megtalálnia a saját szabadságát.
mamika2
2025. március 24. 12:30
gyerekek meg kell nézni mi van a világban itt is az lesz pár hónapon belül..forradalom ..török,szerb,román,stb harc az elnyomás ellen..ennyikeee
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!