Alföldi Róbert kifakadt: szerinte nem a Pride-tól, hanem „a magyar valóságtól kell megvédeni a gyerekeket”

2025. március 25. 08:13

A rendező minden olyan politikusnak üzent, aki „vigyorogva ünnepli” a Pride betiltását.

2025. március 25. 08:13

Alföldi Róbert is reagált közösségi oldalán a Pride körül kialakult helyzetre. A rendező bejegyzésében üzent Bagdy Emőke pszichológusprofesszor mellett üzent valamennyi kormánypárti politikusnak és Sulyok Tamás köztársasági elnöknek is. 

Alföldi azt javasolta továbbá minden, a Pride betiltását „vigyorogva ünneplő posztfasiszta politikusnak”, illetve „a gyerekvédelmet a hatalom megtartásáért felhasználó miniszterelnöknek” hogy nézze meg Szimler Bálint Fekete pont című filmjét, ami „egy fillér állami támogatás nélkül készült”.

Az említett alkotás a magyar társadalmi problémákat az oktatási rendszeren keresztül mutatja be

– írta a hvg.

Itt leszögezte, e mű megismerése után a megszólítottak „pontosan láthatnák, hogy mi ellen kellene megvédeni a magyar gyerekeket. És 

az nem a Pride, hanem a magyar valóság. Illene most már szembesülni vele” 

– fűzte hozzá.

Végül a rendezőt is megszólította, akinek ezt írta, hogy ez a legszomorúbb film, amit valaha látott. „Mély főhajtás. Köszönöm!” – zárta bejegyzését Alföldi Róbert.

Nyitókép: MTI / Balogh Zoltán

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
béka
2025. április 17. 09:32
Amennyiben mégis lesz vonulás a rendőrségnek kell biztosítani a magamutogatókat ?
sanya55-2
2025. április 16. 18:07
A buzik olyanok, mint komcsik. A tényektől bevadulnak.
2025. április 16. 15:10 Szerkesztve
Robika! Nagyon igazad van! Attól a TEFAJTÁD arroganciától kell többek között megvédeni a gyerekeinket, amilyet bemutattál egy sima kérdésre, mikor a Lakatos Márkról kérdeztek, és te ki akartad ütni a kérdező kezéből a telefont..... Mert TE ezt is megengedheted magadnak, ám ha veled csinálná valaki, hogy ki akarná ütni a kezedből a telefont, akkor a világ végéig hisztériáznál és ajvékolnál a brutalitáson meg a gyűlöleten. Észre sem veszed, de NEM mások a gyűlöletkeltők, hanem TE MAGAD vagy a GYŰLÖLET.
Meritokrata
2025. április 16. 14:40
Igen, csak azt felejti el, hogy az a mai valóság, hogy a libsi pedo-k nyugodtan ügyködhetnek és a "barátjai" mentegetik őket. lásd Rottyondi, Zsupér,Perdültfalvi és társai.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!