Ez a nap is eljött: mostantól Rákosrendezőn lehet majd megtekinteni, milyen az, ha nem a Fidesz kormányoz
Érdemes lesz rendszeres időközönként kilátogatni! Kohán Mátyás írása.
Valószínűleg soha nem tudjuk meg, miért döntött a kormány úgy, hogy visszavonulót fúj a mini-Dubaj ügyben. Bármilyen indok elképzelhető.
„Elképzelhető, hogy maga az arab befektető érezte úgy, hogy a magyar kormány nem képes garantálni a beruházás biztonságos ügymenetelét, mert hosszú évek sem voltak elegendők ahhoz, hogy nemcsak a földben lévő szennyezéstől tisztítsa meg a terepet – ezt át is vállalták volna –, hanem a jogi helyzetet is rendezzék. Kétségtelen, hogy a kormány nem készült föl előre arra, hogy a fővárosnak elővásárlási joga van, vagy ha föl is készült, azt hitte, ez a pártérdekekkel átitatott főváros ugyanúgy gyenge szereplő, mint amennyire annak bizonyult az előző ciklusban. Csakhogy azzal, hogy a fővárosi választási szabályokat az utolsó pillanatban átírta, épp a Fidesz tette pártérdekek mentén működővé, vagyis politikai érdekekkel átitatott, így a maga számára nehezített tereppé a fővárost.
Szinte bizonyosan volt üzenete annak is, hogy Orbán Viktor maga rohant az Egyesült Arab Emírségekbe január végén, miután kiderült, hogy az arab befektetőnek potom összegért eladott ingatlanra bejelentkezett a főváros is – és bár Szijjártó Péter magabiztosan üzente még aznap Londonból, hogy a mini-Dubaj-ügyben már nincs mit tárgyalni, mert a kormány már minden részletben megegyezett a befektetővel, egészen valószínűtlen, hogy ne került volna szóba ez az ügy, amely valóban komoly fölzúdulást váltott ki Budapesten. Egyrészt azért, mert az arabok által ide álmodott luxusberuházás rendkívül élesen elüt Budapest épített örökségétől, másrészt Belgrádban már van egy elrettentő példa arra, hogyan valósul meg ugyanettől a befektetőtől egy a Budapestre tervezetthez kísértetiesen emlékeztető luxusberuházás, amely azóta is pang, végül azért is, mert kiderült, hogy a kormány, ahogy semmit, ezt az ügyet sem képes tisztán lejátszani: a NER vezéralakjainak, Habony Árpádnak és Garancsi Istánnak a szerződés aláírása előtt élesített érintettsége a területben, amelyhez közvetve kapcsolódik a Fidesz fővárosi vezetője, Szentkirályi Alexandra férje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is, védhetetlenné tette azt a vádat, hogy itt egészen brutális ingatlanmutyi bontakozik ki a helyiek szeme előtt.
Elképzelhető aztán az is, hogy – ahogy azt többen is feltételezik –, »Rogán Antal futott be« a terület lemondásáról is döntő kormányülésre egy fölméréssel a kezében azzal, hogy még a fideszesek is ellenzik a gigaberuházás gondolatát. Valóban elképzelhető, hogy a budapestiség, vagy a Budapesthez, a nemzet fővárosához kötődés olyan életérzés, amely fölülírja a pártszempontokat, és még a kormánypártiak is csak elszorult szívvel nézték volna a Hősök tere fölé emelkedő felhőkarcolószörnyet. Elképzelhető az is, hogy a kormány ekkor már teljesen tudatosan törekedett az új kommunikációs kampány elővezetésére, amely szerint Ukrajna finanszíroz magyar ellenzéki csoportokat és a sajtót hamis, a kormányt lejárató információk terjesztésére, amellyel eleve megkísérelték lejáratni a Direkt36 által az Orbán-család gazdagodásának részleteit föltáró dokumentumfilmet, és ehhez nagyon nem illeszkedett egy lényegében elvitathatlan és letagadhatatlan, bizonyítékokkal, szerződésekkel, cégpapírokkal alátámasztott, kétes kimenetelű ingatlanbotrány – nem mellesleg: a kormány által tolt »ukrán propagandának« köszönhetően már több mint egymillióan nézték meg a filmet, tehát most már van igény az ilyen föltáró munkára is.”
Ezt is ajánljuk a témában
Érdemes lesz rendszeres időközönként kilátogatni! Kohán Mátyás írása.
Nyitókép: jelen.media