Alaptétel, hogy semmi nem igaz, amit Orbánék terveznek. Például hetek óta az infláció letöréséről fantáziált a reggeli rádióinterjúkban, miközben januárban ismét Európa legmagasabb inflációját produkálták. Az idei költségvetés sem volt igaz már az elfogadás pillanatában sem, s azóta többször át kellett igazítani.
A több gyermekes anyáknak beígért életre szóló szja mentesség pedig megint csak a nagyon jól keresőknek, vagy a vállalkozóknak hozhat igazán a konyhára. Vegyünk egy jól kereső vállalkozót, akinek a felesége eddig háztartásbeli volt. Mostantól csúcsfizetésű alkalmazott lesz, a férje meg minimálbéren dolgoztatott munkavállaló. De így kapja majd meg prémiumban, s nem osztalékban a nyereséget is az asszony.
Mint ahogyan a nyugdíjasok ÁFA visszatérítése is erős szemfényvesztés. Hol, mikor költ egy nyugdíjas, akinek nincsen 200.000 forint nyugdíja 50.000 forintot zöldségre, gyümölcsre? (1.200.000 embernek kisebb a nyugdíja 200.000 forintnál.)”