Sebastian Kurz csütörtökön Magyarországon járt a Nagyvállalati Klub nevű rendezvényen, amelyen rajta kívül közel félszáz cég vezetői vettek részt. A zártkörű rendezvényről a Világgazdaság tudósított. A lap arról számolt be, hogy a korábbi osztrák kancellár pozitívan nyilatkozott Magyarország helyzetéről.
Kijelentette, míg Magyarország jó stratégiai döntéseinek következtében egyre jobb helyzetbe kerül, Ausztria folyamatosan gyengül.
Úgy látja, Magyarországon sok szempontból helyes irányba haladnak a dolgok, az ország egyre vonzóbbá válik, és ehhez gratulált. Hozzátette, ezzel szemben Ausztria, amely korábban meghatározó tényező volt a járműipari beszállítás terén, most ezen a téren gyengélkedik, akárcsak Németország.
„Nézzük meg, hol épültek a közelmúltban gyárak. Magyarországon. Beszéltem a BMW-vel, Mercedes-Benzzel, mind bővíteni akarják az itteni gyáraikat, nem pedig visszafogni”
– hangsúlyozta.