Az éjszakai lezárások jelenthetik a megoldást
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetője is megszólalt az ügyben, külön kiemelve egy közelmúltbeli esetet, amikor is egy agresszív hajléktalan személy inzultált külföldről hazatérő fiatalokat. A frakció az ilyen incidensek miatt tette le javaslatát
az aluljárók éjszakai lezárásáról, valamint a rendőri és rendészeti jelenlét növeléséről a forgalmas csomópontoknál.
Szentkirályi hangsúlyozta, hogy szülőként különösen aggasztja az ilyen események bekövetkezése, és úgy véli, a főváros nem engedheti meg, hogy ilyesmi megtörténjen.
Ismert, a frakció már javasolta a hajléktalan személyek számára az ellátórendszerbe történő irányítást az utcai tartózkodás helyett, azonban a fővárosi önkormányzat eddig nem mutatott együttműködési hajlandóságot ebben a kérdésben. A Fidesz–KDNP frakció véleménye szerint az éjszakai lezárások jelenthetik a megoldást a veszélyes és elhanyagolt aluljárók problémájára, ezt már korábban is előterjesztették a közgyűlésen.
Fotó: Mandiner-archív/Földházi Árpád/