Megszólalt a Skóciában eltűnt ikrek édesapja

2025. február 01. 20:07

Teljesen összetört a család.

2025. február 01. 20:07

Megtörve nyilatkozott a Skóciában eltűnt ikerlányok édesapja a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei hírportálnak. Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a 32 éves ikerpárt utoljára január 7-én, kedden hajnali 2 óra 12 perckor látták a város egyik főutcáján, a Market Streeten. A térfigyelő kamera felvétele szerint a testvérek ezután átkeltek a hídon, majd a folyó mentén sétáltak tovább.

Hosszas, eleinte eredménytelennek tűnő keresés után a skót rendőrség bejelentette: pénteken a területen megtalálták Henrietta holttestét, majd később újabb holttestre bukkantak, amelynek azonosítása még folyamatban van.

Ezt is ajánljuk a témában

Huszti Miklós a Szon kérdésére elmondta: több mint tizenkét éve, a válás és a költözés óta nem beszélt a lányaival. A fiam, Joci is csak néhány éve vette fel velem a kapcsolatot újra, korábban ő is elzárkózott a találkozástól. Tőle tudtam meg január elején, hogy Henikém és Eliza eltűntek Skóciában. Szinte rosszul lettem... – idézte fel a férfi.

Hozzátette, hetekig reménykedett a lányok épségben történő előkerülésében, ám később fiától értesült a tragikus hírekről: A fiam felhívott délután háromnegyed kettőkor, hogy valószínűleg Henikémet találták meg. Van egy angyalt ábrázoló tetoválása, az alapján azonosították. Soha azelőtt nem éreztem ilyen kínt, Editke, a harmadik kislányom is teljesen összeomlott, úgy hallottam. És attól félek, Elizát sem kapjuk vissza – mondta a 63 éves apa, aki a megszólalásakor még nem tudhatta, hogy a skót rendőrök megtalálták a másik lány holttestét is – írta a lap. Az apa elmondta, nem tudja, mi történhetett a lányokkal, de azt leszögezte: biztosan nem akartak öngyilkosságot elkövetni.

Nyitókép: Szon/KM

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonpali
2025. február 02. 10:44
Tételezzük fel hogy ez a kellemes külsejű ember molesztálta a lányait kora gyerekkoruktol kezdve. Ezt cipelték magukkal, ezt adta nekik utravaloul. Ismétlem, ez feltételezés! Ok nélkül mindenesetre nem szakít meg kapcsolatot ilyen szinten egy gyerek. Ráadásul mindkettő. De még egyszer:FELTÉTELEZÉS! Szóval mostanra eljutottak oda, hogy nem tudták magukkal cipelni ezt a terhet és egy "rituális" megtisztulással egybe kötve a folyóba ölve magukat eltávoztak ebből a földi világból. Búcsúlevelet meg azért nem hagytak, mert nem akarták az egész családot besározni, pl az anyjukat. A múlton meg már úgy sem változtatna ez.
simonpali
2025. február 02. 10:29
Követelem hogy ez az ember tárja fel, hogy a lányai miért nem voltak hajlandóak beszélni vele az elmúlt 12 évben! Már csak az ügy megoldása érdekében is! Ez nem magán ügy ebben a helyzetben! Valljuk be, kevés az olyan fiatal, aki felnőtt élete kezdetén lemond az atyai támogatásról, akár anyagi, akár lelki támogatásról van szó. Miért is tenné ezt? Szóval elő a farbával: mi van a családi viszály hátterében? Rejt e valami sötét titkot a múlt? A lányok cselekvésének motívumait is könnyebben lehetne felfedni.
zorro64
2025. február 02. 09:44
Ilyen nincs, hogy üzenetben mondjuk fel az albérletet, minden személyes holminkat ott hagyva. Itt bűncselekmény történt.
seherezade-2
2025. február 02. 07:57
Ezeket a lányokat te nem most vesztetted el. És igen, felelős vagy azért, ami a lányokkal történt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!