Európa gyenge marad, ha Németország nem tér magához

Németország megbetegedett. A harminc éve még mindenki által csodált európai óriás nem magától lett rosszul. Hosszú évek kitartóan rossz politikájával gyengítették le immunrendszerét. Először elvették életkedvét, majd erejét. Szervezete számos kórtól szenved: életveszélyes migráció, háborúpárti ámokfutás, ideológiákkal mérgezett gazdaság és önsorsrontó energiapolitika. Az ébredés már megkezdődött, de a berlini elit még nem hallja meg az emberek hangját. A kérdés az, hogy meddig nem? 

A bukott műsor kicsit változik

Európa egykori motorja, Németország még nem indult el a gyógyulás útján, de életjeleket azért mutat. A tegnapi Bundestag-választáson több mint harmincéves rekord dőlt meg a 80 százalék feletti részvételi aránnyal, és 

Ez persze csak matematika, hiszen a népakaratnál a német elitben erősebb (még) a viszolygás azon párt ellen, amelyik részben azért született meg, mert a konzervatívok Angela Merkel vezetésével letértek a több mint fél évszázados útról. 

A 2005 óta centrista, se hús, se hal uniópártok és a politikailag „felnőtt” AfD kényelmes, magabiztos többséggel rendelkezne, de ehelyett várhatóan a megbukott, hiteltelen és középpártá süllyedt szociáldemokratákat tartja hatalomban az új kancellárjelölt, Friedrich Merz. Érdemi változás így kevéssé lesz, jöhetnek a tüneti, felületi kezelések, és vele együtt akár maradhat az Európára is káros instabilitás, kiszámíthatatlanság. 
Pedig az Európai Uniónak nagy szüksége lenne egy karakteres, markáns, az Atlanti óceánról érkező új széljárást értő, erős német kormányra. De a beteg egy napon talán még meg tud gyógyulni: a német választás eredménye ezt üzeni nekünk is. Ehhez azonban a régi vágású kereszténydemokrata politikához kellene visszatérniük, nem az elmúlt két évtizedet jellemző, felhígult sodródáshoz. A balliberálisoknak való megfelelési kényszer rogyasztotta be az uniópártok jobboldali arcélét, és a valódi nagypárti státuszból ők is lejjebb csúsztak húsz év alatt. Hogyan juthattak idáig?

A német csoda

A második világháború után alig telt el húsz év, és már az egész világ csodálta Nyugat-Németországot. A kettévágott német nép szerencsésebb, nagyobb felében részben a Marshall-segély, de főként az emberek szorgalma, munkaszeretete és kultúrája a hatvanas évekre az NSZK-t gazdag állammá tette. Ez a jólét a nyolcvanas évekre annyira kiteljesedett, hogy a „Made in Germany” márkajelzés a világ talán legerősebb brandjévé vált. 

A példátlan sikertörténet írói javarészt a kereszténydemokrata párt (CDU) és a bajor keresztényszocialisták (CSU) történelmi szövetségének építői voltak. Eközben másokkal együtt még a későbbi Európai Unió magját is létrehozták, elsősorban azért, hogy a kontinensen ne legyen többé háború. Másodsorban Európát nem valamiféle föderatív szuperállamként képzelték el, hanem az európai keresztény-zsidó hagyományokra építve, értékelvű, de pragmatikusan laza, intézményes gazdasági kooperációként. A kilencvenes évek elején megvalósított német újraegyesítés szintén a sikertörténet része. Helmuth Kohl Konrad Adenauer méltó utódaként vezette el a németeket a XXI. Század küszöbére. 

Az önfeladás nem kifizetődő

A német konzervatívok az évezredforduló környékén lassan, de biztosan kezdték elengedni alapértékeiket, és minden lényeges kérdésben – valamiféle megfelelési kényszertől hajtva –­ átváltottak a balosok és a zöldek narratíváinak lightos változataira. Ennek már 2015-ben katasztrofális következményei lettek a németek mindennapi életére vonatkozóan. 

A migrációs válság, a „Wilkommenskultur” nemcsak sok német polgár életébe kerül, de megrogyasztja a szociális rendszert is. A közbiztonság romlása a gazdaságra is ártalmas. 

kiszolgáltatottá tették. Bezárták, tönkretették az erőműveiket is, saját magukat most lehetetlen helyzetbe hozva. Ahogyan az Európai Unió is maga tehet a lemaradásáról, úgy a német versenyképességet is belülről hátráltatja a rossz irányba vitt, önfeladó, a valóságtól elrugaszkodott politizálás. 

Pénz az ablakban

A túltolt és szélsőséges zöldpolitika miatt a saját ipar külföldre menekült, emiatt csökkent a német költségvetés bevétele. Az agráriumot életidegen szabályokkal fojtogatják, dübörög a sötétzöld népnevelés. A bukott baloldal által dominált koalíció alatt szétfeszült a büdzsé. A deficit az egekbe szállt, meghaladta a 17 milliárd eurót – ennyit költöttek Ukrajna támogatására is – a németek megkérdezése nélkül –  a már három éve pusztító háborúban. A saját hadsereget szinte lenullázták, miközben harcias retorikából nincs hiány. 

Hazánk érdeke Németország stabilitása és visszatérése a sikeres gazdaságpolitikához. Magyarország biztos hídfő a német tőkének: az egyik nagy autógyár például tavaly 6 milliárd euró nyereséget vehetett ki a magyarországi termelésből. Mi, kereszténydemokraták nyilván a jobboldal sikeréért szurkoltunk, hiszen az egész világ kezd visszatérni a realitás világába - Brüsszelt kivéve -, ugyanakkor a magyar-német kapcsolatok az eltérő ideológiai kormányok ellenére pragmatikusak voltak. 

Budapest és Berlin sem támogat további, őrült európai uniós hitelfelvételt, és mindkét ország szövetségese Izraelnek is. Most ennél előrébb léphetünk, és ideje lenne Európát is a változás irányába terelni. Ehhez be kell ismerni, hogy az AfD-t kirekesztő „tűzfalpolitika” csúfosan megbukott, hiszen azzal a párt konkrétan megduplázta szavazói számát.

Esély a visszatérésre

A tegnapi választások eredménye világosan mutatja, hogy a „közlekedési lámpa-koalíció” mennyire súlyos válságba sodorta az országot. A polgárok életszínvonalának romlása, a munkanélküliség és a szegénység növekedése komoly problémákat okoz. A migráció egyre nagyobb terhet jelent, mind az életbiztonság, mind a szociális rendszer szempontjából.  

A megoldás nem a választói akarat felülírása, vagy a szólás-, és sajtószabadság Nyugat-Európában gyakori korlátozása, ahogyan erre J.D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke is felhívta a figyelmet híres müncheni beszédében. 

Az AfD kirekesztése látványosan megbukott.  Ezt a népellenes „tűzfal-politikát” érdemes kukázni, ahogyan a zöldek ideológiai károkozását az energiapolitikában, és gazdaellenességét az agrárpolitikában. El kell zárni az ökohisztéria csapjait! Az elmúlt négy év megmutatta, hogy miként Amerikában, úgy Németországban sem lehet tartósan az emberek érdekei ellen politizálni. Ideje jobbra fordulni!

A magyar kereszténydemokraták örömmel kooperálnak majd a saját, korábbi gazdasági-társadalmi útjukra visszatérő német jobboldali politikusokkal. 

Nyitókép: Facebook/Juhász Hajnalka