Én, Frost, Nixon meg Orbán

Amikor ezeket a sorokat diktálom Ágnesnek, szombaton este fél kilenc körül van. Lejöttem az emeletről, ahol a Liverpool meccset néztem. Havasné valamiért odakapcsolt a Frost/Nixon-filmre. Éppen azt a jelenetet láttam az előbb, amikor a riporter megkérdezi a Watergate-ügybe belebukott Nixont, hogy a lemondása előtti, Kissingerrel töltött este volt-e élete legérzelmesebb mozzanata. Nixon mellébeszél, én viszont emlékszem, hogy a német-zsidó Kissinger hogyan idézte fel az emlékirataiban azokat a drámai pillanatokat. Javában dúlt a jom kippuri háború, amiben az arabok először vetették be a szovjet, vállról indítható légvédelmi rakétákat, és sitty-sutty megsemmisítették az Izraeli Légierő nagyobb részét. Golda Meir miniszterelnök segítségért rimánkodott, Izrael az összeomlás szélén állt, de Nixont lefoglalta bukásának a réme. Annyira összezuhant, hogy a Fehér Házban térden állva imádkozott, aztán amikor meglátta Kissingert, megkérte, hogy imádkozzon vele. Kissinger könnyes szemmel mondta, hogy: ,»Elnök úr, önnel érzek, de mivel zsidó vagyok, az imádkozást nem vállalom.«

Ez a 2008-ban készült film szakmailag azért is érdekes, mert roppant élethűen bemutatja, hogy milyen körülmények között készül el egy valóban élvonalbeli politikussal az interjú.  

Számomra máig emlékezetes, hogy az 1998-as győzelme után Orbán Viktor miniszterelnökként nekem adta az első interjút a királyi televízióban. Nem én hívtam meg, de örültem a lehetőségnek, mert hát mégis csak én készítettem vele az első interjút még a Nap TV-ben. A lényeg az, hogy benn ültem a stúdióban, az ablakon keresztül láttam, hogy megjött Orbán, és nagyban dumál a 3 nevű tévéelnökkel, meg a helyetteseivel. Mentek a hírek, folytak a másodpercek, és még mindig nem jött be a stúdióba. Mielőtt szétrobbant volna az agyam, az utolsó másodpercben bejött, leült és mosolygott. Na, elkezdtem, ahogy illik: »Műsorunk vendége Orbán Viktor miniszterelnök…«, de nem tudtam folytatni, mert Orbán közbevágott, hogy: »Ugyan, Henrik, folytasd úgy, ahogy régen!« Aztán amikor jó negyedóra múlva vége volt az interjúnak, mint aki jó viccet csinált, nagyot röhögött: »Na, most az egyszer én hoztalak zavarba, most aztán megleptelek, most aztán csak lestél.« Aztán vihogva elment. 

Mindenki gondoljon, amit akar azzal kapcsolatban, hogy az 1998-as, vicces Orbán mivé vált. 

Befejeztem a diktálást, a képernyőn most a filmbéli Nixon éppen zongorázik. A felesége azt kérdezi a volt elnök munkatársaitól, hogy milyen volt az interjú. Megnyugtatják, hogy nagyon jó.

Arra azért kíváncsi lennék, hogy most milyen interjút tudnék csinálni Orbán Viktor miniszterelnökkel. (Ágnes: »Én tudom.«) 

Ui. Milyen jó lenne Frost nyomába lépni, és Orbán a bukása után nekem adná az első interjút!”

Nyitókép: Képernyőfotó

***