Az újraválasztott Gyurcsány már koalíciós kormányt vizionál Magyar Péterrel

2025. február 02. 22:33

Mindenkinek nekiment a DK régi-új elnöke, de azért együttműködést is hirdetett a baloldalon.

2025. február 02. 22:33

Ismét Gyurcsány Ferencet választotta vasárnapi, tisztújító kongresszusán a párt elnökévé a Demokratikus Koalíció.  A párt ügyvezető alelnöke Molnár Csaba maradt. 

A DK elnöke – aki először feleségét köszöntötte fel – azzal a nem túl eredeti gondolattal kezdte beszédét, hogy „azért vagyunk, vagyok még mindig itt, hogy jobb országot, jobb életet teremtsünk”.

Ezt is ajánljuk a témában

Szerinte az emberek túlnyomó többsége nem tudja megvédeni magát attól a munkáltatótól, aki nem vigyáz rá, attól a banktól, aki packázik vele. „Nekünk nemcsak Orbánnal van bajunk, hanem mindazokkal, akik valójában az ő szövetségeseivé váltak. Akik tobzódnak abban, hogy a magyarok sokaságát alávetettségben tartják. Mi szemben állunk velük!” – hangoztatta az újraválasztott pártelnök. 

Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor kapcsolatáról Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy „madarat tolláról, embert barátjáról”, majd azt üzente Elon Musknak, hogy „lehet hazamenni”.

A pártelnök természetesen leginkább a kormánnyal volt elfoglalva, 

szerinte az utóbbi 5 évben Magyarország elveszítette még a lehetőségét is, hogy ezzel a vezetéssel megtalálja a helyét a világban. 

Magyarország olyannyira tönkrement a kezeik között, hogy az már javíthatatlan" – tette hozzá a pártelnök, aki 2006 óta tíz választáson szenvedett vereséget a Fidesztől. „Sokaknak ma már nem fontos, hogy mi jön utána, ki jön utána, mi történik utána, csak hogy Orbán menjen. Muszáj érteni, és megértőnek lenni ezzel a gondolkodással, de szerencsére sok olyan választó is van, akit érdekel, hogy mi lesz Orbán után” – mondta Gyurcsány.

A DK vezére üzent a többi ellenzéki erőnek, így elsősorban a Tisza Pártnak is. Szerinte az „Orbánnal szemben álló sokaság természeténél fogva sokszínű”, ezért a következő kormány csak koalíciós kormány lehet. 

A pártelnök március 15-ére már összellenzéki demonstrációt hirdetett, amely szerinte az együttműködés nyitánya is lehet.

A DK kongresszusán a párt alelnökeinek Varju Lászlót, Rónai Sándort, Vadai Ágnest és Gy. Németh Erzsébetet választották. A párt elnökségi tagja Gréczy Zsolt, Komáromi Zoltán, Arató Gergely, Barkóczi Balázs, Kálmán Olga, Bakai-Nagy Zita, Cserdiné Németh Angéla, Varga Zoltán, Varga Ferenc és Földi Judit lett. A DK közölte, hogy ezzel az elnökséggel vágnak neki a 2026-os országgyűlési választás előkészületeinek.

Nyitókép: Gyurcsány Ferenc a kongresszuson (Fotó: Hegedűs Róbert/MTI)

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sanya39
2025. február 03. 15:42
Ismét hazudnál,reggel ,éjel meg este?
madre79
2025. február 03. 11:43
Ami azt illeti ők már nagyon jól élnek, sőt túl jól! Nem kellenek sem egyedül sem a MP-vel! A lajhár karácsonyt meg a francba kell elzavarni!
Obsitos Technikus
2025. február 03. 10:39
Ez az egy reménye maradt szegény Fletónak :-)
martens
2025. február 03. 08:58
Feri majd felébred, ha beleér a bilibe a keze.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!