Amit tesznek, azt úgy hívják: elkobzás

2025. február 13. 16:30

Aki pusztán azzal érvel, hogy Budapest az ország leggazdagabb önkormányzata, az tudatosan akarja becsapni a magyarokat.

2025. február 13. 16:30
Karácsony Gergely
Karácsony Gergely
Facebook

„Tisztelt miniszter úr,

Egy országgal együtt szurkolok önnek, hogy a magyar gazdaság, és immár a költségvetés teljhatalmú uraként legyen legalább egy fránya szám, egy darab előrejelzés, amit eltalál, sajnálattal kell megállapítanom, hogy ez Budapest kapcsán most sem sikerült. Mindenekelőtt felhívnám a figyelmét arra, hogy a főváros nem a hazug nevű szolidaritási hozzájárulásról magáról, hanem annak mértékéről folytat vitát évek óta. Tudja, ez az a sarc, ami Tarlós István utolsó évében még 5 milliárd forint volt, idén pedig már 89 milliárdot akarnak elvenni a várostól.

Vajon van észszerű indoka a 18-szoros emelésnek, már a Budapest-ellenes politikai hozzáálláson túl? A mérték, az a lényeg miniszter úr, emiatt állapította meg az Állami Számvevőszék, hogy Budapest az állami költségvetés nettó befizetője, emiatt mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy ez a helyzet ellentétes az alaptörvényben rögzített önkormányzati pénzügyi autonómiával. Emiatt állapította meg a Fővárosi Törvényszék, hogy ez a sarc konfiskáló jellegű.

Vagyis amit tesznek azt úgy hívják: elkobzás.

Gazdaságpolitikának ez édes kevés. A Fővárosi Ítélőtábla pedig jogerős végzésben állapította meg, hogy jogellenesen van az állam zsebében Budapest pénze, a 2023-as sarcból 28 milliárd visszajár. És mi vissza is fogjuk venni, csak szólok, a 2024-es 40 milliárdos per pedig folyamatban…

Amit önök tesznek, annak semmi köze a szolidaritáshoz, sem a kisebb települések támogatásához. Hogyan is lenne, hiszen őket sarcolják. A szolidaritási hozzájárulásnak nevezett elvonás a bevezetésekor 2017-ben 27 milliárd, idén pedig már 360 milliárd lenne. Vagyis a kormány az elhibázott gazdaság- és költségvetési politika árának jó részét éppen a települések, igen, a kisebb települések terhére is akarja kezelni.

Ha már így megszólított, ugyan mutassa már be a kormány azt a folyamatot, ami alapján a Budapesttől elkobzott pénz eljut a kistelepülések támogatására. Írhat róla Facebook-posztot is. Addig álljon itt egy idézet az az Európai Tanács szakpolitikai jelentéséből: »a szolidaritási hozzájárulás jelenlegi formájában nem kapcsolódik közvetlenül azokhoz az újraelosztási/kiegyenlítési intézkedésekhez, amelyekre a pénzügyileg gyengébb önkormányzatok jogosultak.« Önök megsarcolják az önkormányzatokat, mindegyiket, majd elnyelik ezt a pénzt. Ez a helyzet miniszter úr.

Látom, megint próbálkoznak a magyar politika egyik legnagyobb hazugságával, a Budapest-vidék szembeállítással. Nincs olyan, hogy Budapest vagy vidék. Csak olyan van, hogy Budapest és vidék. Ebből pedig világosan következik, hogy a Budapest-ellenes politika országrontó politika.

A költségvetés, tudja, végső soron értékválasztás. A magyar kormány választása az önkormányzati rendszer legyalulása. Budapest értékválasztása a város önrendelkezésének védelme.

Aki pusztán azzal érvel, hogy Budapest az ország leggazdagabb önkormányzata, az tudatosan akarja becsapni a magyarokat.

Mert ez úgy igaz, hogy Budapest az ország legnagyobb, és mesze a legtöbb feladatot ellátó, mégis a legjobban sarcolt önkormányzata. Budapest termeli meg az ország GDP-jének több mint egyharmadát. Ez a város az ország gazdaságának motorja, kulturális és szellemi életének szíve. Márpedig, ha a motor leáll, akkor a haladás is leáll ugyebár. 

Ha pedig valaki az ország szívét akarja megbénítani, annak számolnia kell azzal, hogy ettől az egész ország kap infarktust. Ez pedig súlyos károsodáshoz vezet abban az agyban, aki ezt jó ötletnek találta.  

Jó egészséget kívánok!”

Kapcsolódó vélemény

undefined

Nagy Márton

Facebook

Idézőjel

Főváros pénzügyei kaotikusak, ha kell a rendbetételhez kölcsönadunk megfelelő költségvetési szakértőket!

Nyitókép: Kisbenedek Attila / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2025. február 13. 19:39
A GDP egyharmadát ki termeli meg? Nem csak budapestiek! Rengeteg vidéki ember utazik minden nap a fővárosba, mert ott dolgozik!
zsocc44
2025. február 13. 19:34
Kedves Gergely, röviden: hülye vagy mindenhez! Kicsit bővebben: szétbarmoltad Budapestet! A “zöld, neobolschewik, tolvaj tempó nem működik!
Ez D-dúr és e-moll
2025. február 13. 19:33
"altercat1 2025. február 13. 18:46 D-moll mamlaszgelinek bazsevál a hőbörgéseivel. A kis hülye..." Mi köze ahhoz mamlaszgelinek, hogy a kormány nem hajtja végre a környezetvédelmi hatóság és a bíróság ítéleteit és egy nagycsaládos, kertes lakóövezetbe akkuraktárat és akkubontót telepít vagy ahhoz, hogy egy életveszélyesen sérült, vérző beteghez 40 perc alatt ér ki 5 km távolságról a mentőautó?
Sanyi72
2025. február 13. 19:31
Geri húzz vastag gumikesztyűt,kurva sok szemét van rákoson,soká tart kitakarítani! Férfiak szégyene. Jogsid sincs. Nulla ember vagy. Mikor az asszony viszi a picsádat valahova,megáll tankolni,de meg gubbasztasz jobb egyben??? Nem ég a retkes pofád?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!