Változtatott a MÁV, pontosabban közlekednek a vonatok

2025. január 18. 17:29

A decemberi menetrendváltás óta kevesebbet késnek a járatok.

2025. január 18. 17:29
null

Tavaly decemberben 10-ből 8 vonat menetrend szerint közlekedett, késés nélkül – közölte az Infostart a MÁV decemberi jelentése alapján. 

Szezonális okok és célzott intézkedések egyaránt szerepet játszottak abban, hogy az előző év utolsó hónapjában érdemben javult a MÁV-csoport – azon belül különösen a vasút – menetrendszerűsége. Decemberben a vonatok pontossága 4-6 százalékkal javult a korábbi időszakhoz képest. 

– emelte ki a vasúttársaság. Ezt azzal magyarázták, hogy a nyári és őszi hónapokban gondot okozó, jelentős mértékű haváriahelyzet ezúttal nem fordult elő a hálózaton.

Ez – egyebek mellett – olyan célzott beavatkozásoknak is köszönhető, mint a Keleti-program, amelynek keretében az ország legforgalmasabb pályaudvarának teljes váltókörzetét megújítja a vasúttársaság. Hozzátették: az éves menetrendváltás során 

egyes vasútvonalakon a korrigált menetidők is jótékony hatással voltak a vonatok hálózati menetrendszerűségére. 

Ezeknél a járatoknál a menetidő ugyan növekedett néhány perccel, ám a csatlakozások elérése biztosabbá, a közlekedés pedig jóval kiszámíthatóbbá és pontosabbá vált az utasok számára.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsek-3
2025. január 19. 02:15 Szerkesztve
" Egy lószart mama"... azért ennyire szánalmas félrebeszélés, az emberek hülyére vétele még a komcsi rendszerben sem volt divat. Azt akarjátokmegetetni, hogy nem lényeges, hogy fél órával több a menetidő és ha akkor érkezik amikorrabármelyik hülye vezér papírra írja akkor minden rendben. Az egész vasút impotens igazgatóságát mikor rugják már ki a picsába. Amikor már egy cég teljes személyi állománya hülyék gyülekezetének nevezi a menedzsmentet talán elég figyelmeztető jelnek kellene lenni ahhoz, hogy itt az ideje közvetlenül őket meghallgatni. Persze ez irtó pánikhelyzet lenne, de e-nélkül a büdös életben nem lesz normális közlekedés
Válasz erre
1
1
Expert0418
2025. január 18. 20:24
😂😂😂😂😂😂😂😂😂 Ha még is késik akkor az magyarpétervolt!
Válasz erre
2
3
Jajdejónekünk
2025. január 18. 19:59
Megváltozott a MÁV. Pontosabban: közlekednek a vonatok.
Válasz erre
0
4
2025. január 18. 19:51 Szerkesztve
Nem tudom. 🤷‍♂️ Mivel tényleg nem…. De én 2023-ban tizenhat fizetetlen szabadnapot gyűjtöttem össze vasutassztrájk miatt a tökéletes, demokratikus, kicsit sem késő vonatok országágában, Angliában 😂 Na mondjuk tényleg nem késett, hanem egyáltalán nem jött. Egész nap. Pedig egy 15 mérföldes utat kellett volna megtennem, Tottenham Hale - Hoddesdon. This is a “Greater Anglia” service to Hertford East. Azóta mondjuk nem tudom, mivel inkább kerestem másik munkahelyet, ami közelebb van, de idén már vártam 40+ percet a kibaszott buszra, aminek 6-8 percenként kéne jönnie. 123 to Turnpike Lane. Szó szerint hamarabb begyalogolhattam volna dolgozni. Szóval ja. Nem egyedi eset. Csak én 140 fontot fizetek havonta bérletre (zones 2-4)
Válasz erre
3
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!