Új tehetséggondozó központot nyit az MCC Szombathelyen
2025. január 08. 21:18
A Mathias Corvinus Collegium történelmi helyszínen várja a tanulni vágyó fiatalokat.
2025. január 08. 21:18
3 p
5
2
19
Mentés
A hírről Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai tanácsadója számolt be közösségi oldalán. Indoklása szerint, azért választották a Takáts-házat, mert az meghatározó helyszíne a városnak.
Hangsúlyozta:
A helyiek számára jól ismert több, mint 100 éves szecessziós épület szebbnél szebb történeteket őriz, mi pedig azt szeretnénk, hogy az MCC diákjaival közösen írják tovább a szombathelyiek ezt a történetet!”
A Háttér Társaság érvelése pont azokat igazolja, akiket kritizálni szeretne. Egyébként meg nincs konszenzus arról, hogy az ő emberi jogi értelmezésük lenne a valódi. Szilvay Gergely írása.
A tervek szerint 2026 őszén már a felújított épületben folytatódik a tehetséggondozás. Az udvar és a kert mindenki számára nyitott lesz, ahol egy kávézó is helyet kap.
A politikus emlékeztetett:
„Az MCC 2021 óta működik Szombathelyen, ahol a Fiatal Tehetség Programban 100, a FIT Klubban pedig 50 diák fejlesztheti tudását. A Középiskolás Programhoz a második félévtől közel 150 középiskolás csatlakozik, így összesen mintegy 300 diák talál fejlődési lehetőséget náluk.
A tehetséggondozás mellett a város életének is szerves részévé váltunk, a tavalyi évet bezárólag 75 eseménnyel és több mint 4200 vendéggel.”
Nyitókép: Dominic Gwinn / Middle East Images via AFP
A miniszterelnök politikai igazgatója az amerikai PragerU vezérigazgatójával tárgyalt a konzervatív értékek terjesztéséről és a magyar–amerikai szövetség erősödéséről.
Előtérbe került az a felfogás, hogy az iskola elsődleges feladata a társadalmi jóllét és az egyéni kibontakozás biztosítása, míg a klasszikus tudás átadása a második helyre szorult.
Joanna Williamns brit oktatásügyi szakértő mindent elmondott a nyugati woke őrületről és a digitális gyermekvédelemről, például azt, hogy a törvénytől hiába várjuk, hogy vigyázzon a gyermekeinkre.
A hatóságok szerint a férfi aktívan együttműködött az ukrán katonai hírszerzéssel, miközben honvédelmi és politikai kapcsolatokat épített Magyarországon.
Ukránok, de az oroszok is a 90-es évek Magyarországán véres leszámolásokkal, védelmi pénzekkel és titkosszolgálati figyelemmel írták be magukat az alvilág történetébe.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 19 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orokkuruc-2
2025. január 09. 01:25
de itt a Mandineren mikor is lesz érezhetően a MCC a főnök?