TGM ellenfél volt. Valódi, nem olyan ócska szibarita váz, mint annyian a baloldalon

„Kertész Imre jegyzi meg – pongyolán idézem, kopott már a szoftverem és csak azért sem guglizom be, mert úgy mindenki tudná –, hogy nem értékeljük eléggé az életet. Pedig, állítja, nagy dolog lehet, ha végül halállal kell fizetni érte. Tamás Gáspár Miklóssal, meglehet, semmiben sem értettem egyet. Jó, ez némileg túlzás. Ő is azt gondolta, hogy szörnyűséges alászállás állapotában leledzik a kultúra, a társadalom, jószerivel az egész világ. De azért mégis VAN és a VAN még mindig sokkal jobb, mint a NEM VAN.

TGM egyszersmind ellenfél volt. Valódi, nem olyan ócska szibarita váz, mint annyian a baloldalon. Nagyon mást gondolt magyarságról, jövőnkről, minden egyébről, mint egy jobbos? Ez már csak természetes. De gondolt VALAMIT. Mélyen, eltökélten gondolta, megalapozottan gondolta és akkor is szórakoztatóan gondolta, ha a valóságot tekintve sok értelme éppen nem is volt. Gondolta, ezen jelentős a hangsúly, főleg manapság, mikor a saját, józan agyukat egyre kevésbé használják az emberek. Remek publicistaként, de ez sem titok. (Néhány évtized múlva utoléri a sors ((amiben persze ő sem hitt és én sem hiszek)), és sokkalta inkább közíróként fogunk rá emlékezni, bármennyire is utálom ezt a szót, nem filozófusként.)

Azon kevesek egyikének bizonyult –, talán az utolsó kortárs balos –, akit érdemes volt olvasni. Már csak a stílus miatt is. Nem kell őt halálában felmagasztalni, de lássunk tisztán: a rendszerváltoztatás megkerülhetetlen alakjáról beszélünk. És ugye nem árt, ha tudjuk: nem attól érték az alkotás, hogy annak létrehozója milyen politikát tart megfelelőnek. Attól érték, hogy értékes.”

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner