Sorosék tevékenysége szembemegy a demokráciával és a liberalizmussal is – ez a nagy helyzet

2025. január 27. 05:36

Nem áll mögöttük valós és ellenőrizhető társadalmi támogatottság, és szélsőségesen intoleránsak minden másként gondolkodóval szemben.

2025. január 27. 05:36
null
Ungváry Zsolt
Ungváry Zsolt

Miközben az önmagukat a „haladás”, vagyis az ő szótáruk szerint a fejlődés, tehát jobbítás elkötelezett hirdetőinek valló élcsapat megvetéssel beszél a feudális struktúrákról, és a születési előjogokat, a rokoni kapcsolatokra építő politikát igyekszik az agyagba döngölni,

addig simán belefért a liberálisoknak, hogy egy leköszönő elnöknek (Clinton) a felesége is jelölt legyen.

Ennek beteljesítése az is, hogy a nyílt társadalmak és a nyugati demokrácia felsőbbrendűségét hirdető Soros György birodalma is apáról fiúra száll. Ami nem baj egy családi vállalkozás (mondjuk egy pezsgőgyár vagy egy kereskedelmi cég) esetében, de ha valaki elvileg a zsarnokság ellen hirdet saját megfellebbezhetetlen eszméire alapozott harcot, nem túl önazonos, ha mindezt egy senki által meg nem választott dinasztia képében teszi.

A trónörökös, Alex, a Financial Timesnak adott interjúban sok egyéb mellett „aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a liberális értékrendet, amit az OSF (Nyílt Társadalom Alapítvány) régóta támogat, ma minden eddiginél nagyobb kihívások érik. Soros azonban nem fogadja el, hogy a történelem visszafordulna.” 

Sorosék tevékenysége igazából szembemegy a demokráciával és a liberalizmussal is,

mert nem áll mögöttük valós, ellenőrizhető társadalmi támogatottság, és szélsőségesen intoleráns minden másként gondolkodóval szemben.

Ennél is fontosabb, hogy a történelemben nincsen egyenes vonalú, egyenletes „fejlődés”. A mondat azt sugallja, mintha a liberalizmus vagy pláne a nyílt társadalom egy fejlődési szint volna. Eszerint az idő előrehaladtával mindig jobb és értékesebb rendszerek születnek, mint az előzők. Holott a liberalizmus elbukása nem jelentené a történelem „visszafordulását”.

Sem ideológiák, sem államformák, sem politikai berendezkedések nem magasabbrendűek, modernebbek, mint a többiek, valamennyit lehet jól és rosszul is működtetni.

Vannak bizonyos elvek, amik jó ha érvényesülnek egy társadalomban, de ezek az időben nem fejlődnek. (A Kiegyezés kora, de még az Árpád-házi királyoké is kiszámíthatóbb, emberbarátabb rendszer volt, mint a későbbi Rákosiéké. A monarchikus Nagy-Britannia demokratikusabb, mint Pol Pot kambodzsai köztársasága.)

Minden uralmon lévő rezsim (leginkább éppen a zsarnoki típusú) azt szereti hinni és elhitetni, hogy az úgy jó, ahogy van. De pontosan mitől is jó egy rendszer? A gazdagságtól? Mihez képest értelmezhető a gazdagság? Ha sokan szólhatnak bele a politikába, az jobb lesz, mint ha kevesen intézik? Az egyén vagy a közösség a fontosabb?

Lehet-e egy ország sikeres, ha a polgárai boldogtalanok; és fordítva: lehet-e sikertelen a közösség, ha az egyének elégedettek?

És egyáltalán: mi a boldogság? Egy fogyasztói társadalom narkós, alkoholista, nihilista, a dologtalan jólétbe fulladt depressziós egyede igazolja-e társadalmának felsőbbrendűségét egy törzsi keretekben a maga sorsával tökéletesen elégedetten élőével szemben?

Fukuyama a kilencvenes évek elején a történelem beteljesülésének vélte a liberális demokráciák „győzelmét”, de az idő inkább Huntingtont látszik igazolni, aki a civilizációk harcának évtizedeit várta inkább. Amiképpen a kommunizmus sem hozta el az örök békét és a tökéletes társadalmakat, mint ígérte (sőt!), a liberális demokrácia sem végállomás.

Az egyén életében sincs feltétlenül egyenes vonalú fejlődés akár a karrierben (magasabb poszt, elismertség után visszaesés), akár a magánéletben (házasság, válás; boldogabb és rosszabb évek). 

Még a technikai civilizációban sincs szükségszerű fejlődés.

Az elmúlt évszázadokban ugrásszerű változások történtek, vitathatatlan az előrelépés, de az emberiség múltjában többször fordult már elő, hogy egy kényelmesebb, fejlettebb szintről lejjebb zuhantunk. A római vízvezetékekhez, csatornákhoz, utakhoz képest a középkori állapotok vitathatatlan visszalépést jelentettek.

Az egyiptomiak orvosi tudása, a mezopotámiaiak csillagászati ismeretei, a görögök műveltsége, a kínaiak találmányai mind-mind megelőzték a későbbi Európa viszonyait.

Athénban, Siracusában alighanem sokkal kulturáltabb körülmények és életszínvonal volt az ókorban, mint a középkor egy jó részében. A kikötőváros, Constanta (az ókorban Tomi) lakossága alighanem elcserélte volna a huszadik századi Ceausescu érát a rómaira, de talán Kleopátra Alexandriája is a maga módján „modernebb” volt, mint az oszmán birodalom korában.

De, ami a legfontosabb: üdvtörténeti szempontból az egész evilági történelem „haladása” értelmezhetetlen.

Nem a földi világot kell tökéletesíteni, mert az múlandó, és soha nem is lehet „tökéletes”. „Szegények mindig lesznek.” (Mk, 14,7), illetve „Az én országom nem e világból való” (Jn. 18,36), zárja rövidre maga Jézus. Ezzel szemben Soros definiálni kívánja a haladást, az irányt, és szemrehányást tesz az egész univerzumnak, ha nem követik. Ismerjük, ez afféle jakobinus-ateista-marxista-bolsevista dolog; a csipetcsapat (élcsapat) megmondja, mit kell tenni, milyennek kell lennie a világnak, és azt tűzzel-vassal keresztülviszik. Aztán csodálkoznak, ha az emberek kiábrándulnak belőlük, és „visszafordulnak”.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

(Forrás: Facebook / Alexander Soros)

Összesen 162 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hangillat
2025. január 27. 15:19 Szerkesztve
A fasizmus és az internacionalizmus helyett a megengedő liberalizmusban megjelent az internácizmus a maga Soros>$oros>$oro$ pénzárjával, majd a háttér pénzárjábbakkal, megjelenítették a médiaárja birodalmukat és a pénzelt, valódi áltudomány árjákat, akik végül is a háttérbe szorították az őket liberális engedékenységgel megtűrőket. A világot így behálózták; az internáci iterfasiszta mozgalom irányítója, a '.pártnép' elit. A fasiszta mozgalom, a nácizmus baloldali, olasz, illetve német (germán) érdekű volt, ám a nemzetiszocializmus a szocializmus szó használata miatt fasiszta , szélsőjobboldalivá vált, mert a CCCP-t összemosta a nemzetiszocializmussal. Nálunk 'Horthy-fasizmus' dúlt... (olaszrizling a fasiszta kapocs) (folytatva)
Hangillat
2025. január 27. 15:19
-Németország államiságát, így alkotmányát is átitatta a megtermékenyítő internáci guanó: némi papírmunkával Erik Erika-Erika Erik lehet. Liberalizmusból kitenyésztett szórny az ultraliberalizmus-vulgármarxista elemekben bővelkedve a 'közöttti'-inter interkontinentális-és nacionális mozgalom dúl kizárólagosságra törően. Vulgárisan 'interf@szság'. Két NEM létezik: nem az EU-EB internácikra, nem az EU-EP internácijaira. Az országokba befészkelődött 'fészkes fenét' a tagállok népeinek kell kiűzni. Genyó, intergenyó, Genyus, globálgenyus, menj a fészkes fenébe!
petronius50
2025. január 27. 12:33 Szerkesztve
Gyuri bácsinak különleges, rendkívüli tehetsége volt, remek pénzügyi szimata, tudta kit és hogyan kell manipulálnia céljai érdekében, kiváló hálózatépítő volt. Ennyit a képességeiről. Mindemellett egy rendkívül gonosz lény, akinek sok millió ember köszönheti (közvetetten) halálát vagy nyomorúságát. Elvtelen feketeöves gazember, akinek az emberi élet az égvilágon semmit sem számít, aki azt gondolja, megfelelő mennyiségű pénzzel bárkit bármilyen célra meg lehet vásárolni. Ehhez persze partnereket is talált szép számmal minden országban, hiszen gyarló ember mindenütt akad, aki jó pénzért a saját anyját is áruba bocsátja. Ilyen megvett lény pl. a mi szeretett Ursulánk is, akivel gyümölcsöző kapcsolatot ápol a kicsi Alex. Nemsokára ez a kártékony rovar (Gyuri bá) elpusztul majd, a kórházi hulladék fiacskája remélhetőleg messze nem olyan ügyes és tehetséges, mint apja, így remélhetőleg a Soros-birodalom is - mint minden más birodalom egy idő után hanyatlani kezd.
nempolitizalok-0
2025. január 27. 12:31 Szerkesztve
Ok, ha szembemegy, mit keresnek még itt Sorosék???? Soros NGO-inak itt nincs mentelmi joga, ki lehet őket takarítani. Ott a minta, az USA.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!