Még hogy Orbánt segítik a mai bombariadók... – inkább az ellenzék érdeke a felfordulás!

A ’90-es évek második felében szinte heti-havi rendszerességgel fordultak elő iskolai bombariadók. Ilyenkor a gyerekek hazamentek, elmaradtak a dolgozatok, a tűzszerészek soha nem találtak semmit, és mindannyiunk bosszúságára szombaton be kellett pótolni a kiesett napot. Nem emlékszem, lebukott-e valaha valaki, de lehetett tudni, hogy diákok szórakoztak. 

Fenyő Jánost az akkori iskolámtól ötszáz méterre lőtték le.

A mi sulink most kimaradt (Bástya elvtársat már fel sem akarják robbantani?), sőt, az egész tankerület is, főleg a budapestiekre összpontosított az illető, akinek, úgy látszik, ennyi e-mail címet sikerült összegyűjtenie. Bomba nem volt, tehát hogy hány elektronikus levelet küldenek ki és hová, tulajdonképpen irreleváns. Akár az összes iskolának elküldhették volna, attól nem komolyabb egy fenyegetés, ha sok címet tesznek be a másolatba. Sőt. Kétszáz bombát nyilván nem tudtak elhelyezni…

Ahogy ilyenkor lenni szokott, az ellenzék résen lévő megmondóemberei azonnal legyártják a saját elméletüket, aminek az a lényege:

A – minek nevezzem? – influenszer hölgy, akinek sztahanovista vállalása szerint naponta legalább három konzervatív személyről vagy eseményről kell jelentenie, ezúttal arra alapozza a központi vezérlést, hogy túl gyorsan reagáltak az igazgatók. (…) „Mennyire életszerű, hogy 9 perc alatt az intézményvezetők (egyszerre sok) megnyitották a fenyegető levelet, intézkedtek az épület kiürítéséről, értesítették a rendőrséget és a propagandamédiát?”

Röviden: nagyon. Egy e-mailt megnyitni (tudom, mert magam is szoktam) másodpercek kérdése. Igaz, tudok olyan szakképző intézetről, ahol eleve spambe ment a fenyegetés, és akkor riadóztattak, amikor már mindenhonnan jöttek a hírek. Ha valaki mégsem hagyta figyelmen kívül, akkor hívta a rendőrséget.

(Itt is egy érintett gyors reagálásával történt, amint erről a Mandiner be is számolt.) Az egyes reakcióidők pedig nem adódnak össze. Ha a kétszázból csak húsz igazgató ugrik egyszerre, az akkor is 9 perc alatt történik, nem kell hozzá húszszor kilenc.

Ha valakit sejtünk az események mögött (és hacsak nem a mesterséges intelligencia maga generálta és postázta az üzeneteket, akkor kell lennie konkrét elkövetőnek, mint az Északi Áramlat felrobbanásakor), többfelé is indulhatunk. Az említett közokoskodó első körben – kicsit virágnyelven, de egyértelműen – az oroszokat gyanítja a háttérben. Mostanában az Alias című kémes filmsorozatot nézzük odahaza,

Ha szabad saját konteóval előállni, én inkább magyar kezet érzek a háttérben. A fenyegetés stílusa ugyan elég döccenős és egy-egy kifejezés nem odaillő, esetlen, de a tökéletes helyesírás és ragozás arra utal, hogy legalábbis átnézte magyar anyanyelvű ember. Egy közepes tehetségű balos publicista vagy a chatGPT körülbelül így képzeli, mit írna egy muszlim harcos. Én jobbat írtam volna, de most már mindegy.

Cui prodest?, teszi fel bejegyzésében a kérdést az említett önjelölt véleményvezérünk, hogy a latinos műveltséggel nem rendelkezőket kizárja a diskurzusból. 

Orbán szeret és tud erőt mutatni – most is rögtön megtette: „Forródróton vagyok a belügyminiszterrel. Az érintett iskolák biztonságát megerősítjük, a bombariadók hátterét felderítjük” –, de nem érdeke felesleges feszültséget generálni egy amúgy is hektikus világban. Egy kétharmados többséggel bíró, igazoltan magabiztos támogatottsággal rendelkező (ld. időközi választások) kormánynak, amelynek éppen gyűlnek a szövetségesei (Meloni, Fico, Kickl és főleg Trump),

Az ilyesmi inkább érdeke az ellenzéknek; maguk sem tagadják, hogy nem bánnának egy kis megtisztító világháborút, egy kis államcsődöt, az idősödő Fidesz-szavazók elhalálozását.

(mint az Ibiza-interjúval megbuktatott osztrák kormány esete vagy a Fico- és Trump-elleni merényletek), de lehet kisstílű ügyetlenkedés; afféle betörünk mezítláb a tévébe és nekifutunk az ajtóknak.

Vannak, akik szerint a Nyugattól kell mindent ellesnünk, és importálnunk tőlük, amit csak lehet. Én azonban bízom benne, hogy

Vagy ha mégis, és más módon nem sikerül, hát efféle e-mailekkel próbálják számunkra megidézni a Budán 339 éve ismeretlen iszlám vérengzést.

Az viszont nagyon nem vicces.

(Nyitókép: Fejér Megyei Hírlap/Nagy Norbert)