Félelem és rettegés: megérkezett a 63 millió embert érintő történelmi havazás
Vihar, hó és jég minden mennyiségben.
Szerencsére sokat látjuk majd a napot is az elmúlt napok ködös időjárása után.
A HungaroMet tájékoztatása szerint az ország délnyugati részén szombaton egyes körzetekben akár tartósabban ködös, felhős maradhat az idő, máshol általában gyengén felhős, napos idő várható, de helyenként előfordulhatnak közepesen vagy erősen felhős periódusok is.
Délután nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel, ami akár szűrheti is a nap fényét”
– közölték, majd úgy folytatták, számottevő csapadék nem lesz, de a ködös tájakon ónos szitálás, hószállingózás, továbbá egy-egy helyen hózápor nem zárható ki. Az északnyugati, nyugati szél élénk lesz, majd délután mérséklődik, gyengül, és egyre nagyobb területen délire fordul a légmozgás.
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3, 4 fok körül várható, de elsősorban a tartósabban ködös tájakon fagypont körüli értékeket is mérhetünk. Késő estére -8 és 0 fok közé hűl le a levegő.
Vasárnaptól azonban változás történik időjárásunkban, megerősödik a délnyugati szél, egyre több lesz a felhő felettünk, ugyanis egy melegfront érkezik. Hétfőtől lesznek olyan területek, ahol délutánra már akár 14 fokot is mérhetünk.
Nyitókép: MTI/Katona Tibor