A lap emlékeztet: a novemberi képviselő-testületi ülésre Fülöp Zsolt minden előzmény nélküli és drasztikus adóemelést terjesztett elő. Az elfogadott csomag részeként az építményadó mértékét az ingatlanok többségénél rögtön duplájára emelik, de az érintettek negyede négyszeres adóemelést lesz kénytelen elviselni az építményadó emelésével.
Illetve lesz egy új adó is: magánszemélyek belterületi telkei és a zártkerti ingatlanok után is telekadót vetnek ki január elsejétől.
A Márki-Zay Péter vezette Hódmezővásárhelyen a vállalkozásoknak a tulajdonukban álló építmények után mintegy 17,5 százalékkal több adót kell fizetniük. „Az üzletek, irodák, raktárak után négyzetméterenként 1400-1500 forint lesz az adó, és 600-ról 1400 forintra emelkedik a garázsok adója is. A telekadó mértéke átlagosan 10,5 százalékkal emelkedik, de napelemes kiserőműveknek helyet biztosító ingatlanok adója is a négyszeresére, 5-ről 20 forintra nő négyzetméterenként” – sorolja a portál.
Az önkormányzati tulajdonú lakások bérleti díjának öt évre előre meghatározott emeléséről is döntött a képviselő-testület. A piaci bérlakások díja pedig januártól 19 százalékkal, majd a következő években összesen további 40 százalékkal emelkedik.