A képmutató banda kevesebb, mint két hét múlva távozik, David Pressman pedig elhagyja végre Magyarországot

2025. január 08. 19:13

Sokan írtak már arról, hogy mennyire szánalmas az a bosszúállás, amit a bukott David Pressman produkált tegnap, egy szempont ugyanakkor kimaradt eddig az elemzésekből.

2025. január 08. 19:13
null
Deák Dániel
Deák Dániel
Facebook

„Sokan írtak már arról, hogy mennyire szánalmas az a bosszúállás, amit a bukott David Pressman és a mögötte álló Biden-adminisztráció produkált tegnap, egy szempont ugyanakkor kimaradt eddig az elemzésekből: ez pedig a képmutatás. Ugyanis az a David Pressman vádaskodik most bizonyítékok nélkül és az harcolt ki szankciókat a magyar kormány ellen, akinek a főnöke a saját, jogerősen elítélt fiát részesítette elnöki kegyelemben pár héttel a távozása előtt, illetve aki az egyik legmagasabb rangú amerikai kitüntetésben részesítette a napokban Soros Györgyöt. Azt a milliárdos spekulánst, aki világszerte kilóra megveszi a globalista politikusokat, hogy azt csináljanak, amit ő szeretne. Ez nem korrupció szerintük, ez teljesen rendben van. Szerencsére ez a képmutató banda kevesebb, mint két hét múlva távozik, David Pressman pedig elhagyja végre Magyarországot. Donald Trumpot január 20-án beiktatják a hivatalába és helyre áll a világ rendje!”

Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Ezt is ajánljuk a témában

Kapcsolódó vélemény

undefined

Szentesi Zöldi László

Magyar Nemzet

Idézőjel

Tisztelettel emlékeztetjük a tájainkról éppen hazaemigráló Pressmant, hogy jelen idő szerint mi az Egyesült Államok szövetségesei vagyunk.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
altercat1
2025. január 09. 09:19
Az usa is jól tenné, ha a bukott elnök ügyvezető lehetne csak, mint máshol.
states-2
2025. január 09. 08:56
Ja tényleg, ezt az óbudai komcsi tolvaj polgármestertPressman elfelejtette szankcionálni, nyilván úgy gondolta, azok a komcsik, akik sitten vannak, úgy se tudnak kimenni Amerikába.
benedek77
2025. január 09. 08:40
Deák danika, izraelita, péniszszakértőt hallhatták kedves nercsicskák🤣
states-2
2025. január 09. 07:56
Világszerte bukóban az a kommunizmus, ami még a Brezsnyevénél is visszataszítóbb, abban ugyanis legalább nem volt kötelező buzinak és pedofilnak lenni. Ebbe őrültek bele a Pressman-félék, és kezdtek ámokfutásba a végnapjaikban, az amerikai nép ugyanis ítéletet mondott felettük, és Trump agyonverte őket. Remélem Orbánéknak lesz válaszuk, és ez a buzi komcsi soha többet nem teheti be a lábát Magyarországra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!