Kutatási igazgató: Karácsony Gergely egy politikai fogoly, akinek a széke folyamatosan veszélyben lesz

2024. szeptember 27. 20:13

Tóth Erik szerint könnyen káoszt szülhet, hogy a Tisza Pártnak nem volt értelmezhető Budapest-programja.

2024. szeptember 27. 20:13
Krupincza Mariann

Nyitókép korábbi felvétel. Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Már csak pár nap, és munkához lát a több új szereplőt felvonultató Fővárosi Közgyűlés. Ahogy arról az elmúlt időszakban többször is beszámoltunk, az új grémium felállását sejtelmes egyeztetések előzték meg.

A 444.hu bő egy hete arról számolt be, hogy értesüléseik szerint augusztus utolsó heteiben Magyar Péter lakásán gyűlt össze Kovács Gergő, a Kutyapárt társelnöke és Vitézy Dávid, hogy 

a Tisza elnökével egyeztessenek a főváros jövőjéről és egy Fidesz- és DK-mentes budapesti koalícióról.

A lap forrásai szerint Magyar ajánlata lényegében arról szólt, hogy a közgyűlésben a Tisza, az LMP és Vitézy, illetve a Kutyapárt koalícióra lépve megszerzi a többséget, így állítanák kész helyzet elé Karácsony Gergelyt, aki jelenlegi állás szerint hátország és komolyabb közgyűlési támogatás nélkül megy neki második ciklusának.

A Magyar-féle koalíció összesen 16 szavazattal rendelkezne. Így a közgyűlési többséghez szükségük van plusz egy szereplőre, aki Karácsony Gergely lenne, ha elfogadná az ajánlatot.

Ezt is ajánljuk a témában

***

A fenti információk nyomán a Mandiner arra volt kíváncsi, hogy mik a várakozásai a szakértőknek, mennyire lesz eredményes a jövőben a Közgyűlés működése. Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója megerősítette: ahhoz, hogy a közgyűlés – akár ügyek mentén – működőképes legyen, arra van szükség, hogy a 33 fős testületben 17 képviselő azonos módon szavazzon. 

Ennek a biztosítása véleménye szerint problémás, mivel a legerősebb fővárosi szereplő – választáson elért eredményét és mandátumszámát együttesen tekintve – a Fidesz-KDNP, amelynek 10 fős frakciója lesz. De szintén 10 politikussal fut neki a következő ciklusnak a Tisza Párt, 6+1 fővel a DK-MSZP-Párbeszéd koalíció, 3-3 képviselővel az MKKP és a Vitézy Dávid-féle frakció.

„Egy ilyen kiélezett helyzetben matematikailag sokféle együttműködés létrehozható, azonban a politikai, ideológiai és egyéb törésvonalak miatt 

a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Karácsony Gergelyék folytatják a háttéralku-politizálást a fővárosban a következő ciklusban. 

– vázolt fel egy forgatókönyvet a kutatási igazgató.

„Nincs sok esély rá – de minimális mutatkozik – de adott esetben a teljes működésképtelenség, ad absurdum a képviselőtestület feloszlatása is szóba kerülhet” –folytatta, hozzátéve, hogy meggyőződése szerint ez nem érdeke a baloldali pártoknak. „Így annak a valószínűsége, hogy a négyötödös többségű döntést blokkoló kisebbségként Gyurcsány Ferencék ne akadályoznák meg, relatív kicsi. Pont emiatt 

a főpolgármester politikai fogoly, akinek innentől nemcsak Gyurcsány Ferencre, de a Tisza Pártra is óriási szüksége lehet” 

– húzta alá Tóth Erik.

Ezt is ajánljuk a témában

Még nem látni a háttéralkuk politikai árát

A szakértő a Magyar-Kovács-Vitézy-találkozóról úgy vélekedett, hogy az arról kiszivárgó információk alapján – melyekkel az érintett felek a fővárosi közvéleményt is tesztelik – egy széles baloldali összefogás alternatívája rajzolódik ki: Karácsony Gergely az MKKP-vel, Vitézy Dávidékkal és a Tisza Párt képviselőivel fogna össze, hogy meglegyen a 17 fős többsége legalább a jövő heti alakulóülésre. 

„Ennek a politikai árát még nem látni, 

de beszédes, hogy engedményeket és kölcsönös gesztusokat részint már tettek egymásnak a felek.

 Magyar Péter például nem ül be a közgyűlésbe – kérdés, hogy ki lesz az ő helytartója a frakcióban – és úgy egyezkedik Karácsonnyal, hogy őt korábban Gyurcsány emberének nevezte. A Tisza-DK összefogás máris belátható távolságra került, még akkor is, ha a sajtóban eddig ment az üzengetés a két pártelnök között” – mondta el Tóth Erik.

Kik élik túl a következő heteket?

Arra a kérdésünkre, hogy meginoghat-e Karácsony Gergely széke, a kutatási igazgató azt felelte, 

egy ilyen ciklusban a főpolgármesteri szék politikai értelemben folyamatosan veszélyben lesz.” 

„Működésképtelenség vagy égető háttéralkuk mellett történő összefogások esetén a választók fogják erről a véleményüket elmondani – akár már 2026-ban – de amennyiben Karácsonynak nem sikerül a politikai hátországát stabilizálni és nekik kedvező döntéseket hozni, úgy az ő irányukból is számíthat támadásokra.” 

„Sokat elárul majd a helyzet súlyosságáról, hogy a korábbi ciklusból kik élik túl a következő heteket – Draskovics Tibor, Kiss Ambrus, Tüttő Kata és Walter Katalin is izgulhat, ahogy Mártha Imre is” – tekintett előre Tóth.

Ezt is ajánljuk a témában

Káoszt szülhet, hogy a Tisza Pártnak nem volt értelmezhető programja

Az iránt is érdeklődtünk, hogy a Tisza Párttól mire számíthatunk, Tóth Erik azt válaszolta, hogy  „a legnagyobb kérdés az, hogy a Tisza Párt egyetlen látható politikusa nélkül a többiek – akiknek nyilatkozni és posztolni sem szabad Magyar engedélye nélkül – mit fognak kezdeni ezzel a professzionális politikusokat is próbára tevő helyzettel”.

A szakértő szerint kérdés az is, hogy képesek lesznek-e összeegyeztetni a brüsszeli munkájukat a fővárosi teendőkkel, vagy csak és kizárólag Magyar Péter „kívánalma” szerint cselekednek majd. 

„Az ő legnagyobb gyengeségük a szervezetlenségük és tapasztalatlanságuk: 

a Tisza Pártnak értelmezhető Budapest-programja nem volt, 

így itiner nélkül fognak releváns és fajsúlyos politikai vitákba belemenni. Ez könnyen káoszt szülhet, ami a fővárosi ügyek előrehaladását is komolyan akadályozni fogja” – vetített előre egy nem túl biztató jövőképet.

Ezt is ajánljuk a témában

Új képviselők, új lendület?

Végül arra a felvetésünkre, hogy a Fidesz soraiba belépő új arcok új lendületet hoznak-e a Városháza padsoraiba, Tóth Erik azt felelte, hogy azt 

mindenki észlelte, hogy a fővárosi Fideszben generációváltást próbálnak végrehajtani. 

„Budapesten a kormánypártok politikai hátországa meggyengült, ezen a helyzeten személyi és szervezeti értelemben is javítani kellett. Azt, hogy a most mandátumot szerzők képesek lesznek-e megújítani a jobboldalt, és jobb alternatívát felmutatni, mint amit a baloldali pártok képviselői tudnak, a következő évek eldöntik. Egy biztos: 

Szentkirályi Alexandra fővárosi szerepvállalásával egy új, ambiciózus építkezés indult meg a választások után” 

– hangsúlyozta az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2024. szeptember 27. 22:09
A sunyi komcsi proli!
hegyaljai-2
2024. szeptember 27. 22:07
Ez a zseniális politikai szakértő ismeri a 33 képviselőt, például a Tisza pártiakat annyira - de a többieket is - hogy biztosak egy új választás esetén, abban, hogy újra bejutnak? Szerintem az elvtelen kompromisszumokat inkább felvállalják, mint z új választás kiírását.
westend
2024. szeptember 27. 21:54
Ki az a Kalácsony?
nemugatolmerkapol
2024. szeptember 27. 20:50
Karigeri ma a választásokat tekintve az egyetlen sikeres baloldali politikus. Sikerének a titka a teljes tudatlanság, a tulajdonságok nélküliség és az, hogy magas és vékony. A politikai törésvonalak mindenféle eredmény, tett, vagy munka nélkül kialakultak, az emberek zsigerből szavaznak. Tehát a Fidesznek mindenképp lesz 370 ezer budapesti szavazója. Viszont Budapesttel éreztetni kell, hogy a források csak a saját költségvetésük kereteit jelenti. Nincs többletpénz, ingyen ebéd, állami átvállalás, ingyen vidéki munkaerő. A kormány a közhivatalokat, egyes minisztériumokat nyugodtan szervezze ki vármegyei városokba. Nem kötelező mindennek is Budapesten lennie. Egy fővárosi is el tud utazni Szegedre, Miskolcra, vagy Sopronba, ha ügyet akar intézni, vagy tüncizni akar. Egy forrás racionalizálás a szörnyszülött Tiszára csapást jelentene.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!