A parlamentből üzentek Magyar Péternek (VIDEÓ)

2024. szeptember 30. 16:52

„Eltelt a nyarunk azzal, hogy hallgattunk egy nárcisztikust hazudozót. Most bejöttünk ide, hallgatunk egy másikat” – mondta Kocsis Máté.

2024. szeptember 30. 16:52

Nyitókép: Képernyőfotó

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Gyurcsány Ferenc és Kövér László csörtéjét követően a napirend előtti felszólalások sorában reagált a miniszterelnök beszédére, és Gyurcsány Ferenc kijelentéseire.

Kocsis azzal a felütéssel kezdte hozzászólását, hogy „csalódott”, mert várt volna egy tartalmasabb hozzászólást a DK frakcióvezetőjétől. Majd azzal folytatta, hogy 

eltelt a nyarunk azzal, hogy hallgattunk egy nárcisztikust hazudozót. Most bejöttünk ide, hallgatunk egy másikat.

 Mikor lesz ennek vége, képviselő társak?” – tette fel a kérdést.

Ezt is ajánljuk a témában

„Mikor lesz, hogy a piros kommunisták nem oktatnak bennünket ki '56-ból?”

Majd valamivel később azt is megkérdezte, hogy „mikor lesz az, amikor mondjuk Gyurcsány Ferenc vagy a szocialista párt, vagy a régi baloldal új baloldali szövetségesei, most mindegy, hogy ezek lila kommunisták vagy zöld kommunisták, vagy kék kommunisták vagy piros kommunisták nem oktatnak bennünket ki '56-ból?”

„Akik éltében, holtában gyalázták Wittner Máriát, akik gyalázták az '56-osokat, akik gyalázták az '56-os szervezeteket, 

akik soha semmiben nem segítették az ő munkájukat egyáltalán szólásra emelkedjenek ebben a házban” 

– hangsúlyozta a frakcióvezető.

„Tehát messzemenőkig visszautasítjuk a túloldalnak bármely tagjától , bármely baloldali politikustól, hogy '56 kérdésében bennünket bármilyen vonatkozásban felkérdezzen” – zárta gondolamenetét Kocsis Máté.

Az idézett felszólalásrészletét alább nézheti meg:

 

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
genusnexxt
2024. szeptember 30. 18:44
survivor 2024. szeptember 30. 18:08 "Belőlük élt.Meg a VJ pinájából" Abból sokak tudtak kenyeret tenni az asztara Buksika;) Ez volt a legfőbb oka, hogy Magyar elzavarta a gecibe. #pedofidesz #sehonnaibitangorban
sexykitty-5000099
2024. szeptember 30. 18:42
🍓 ️ ­­­É­­­r­­t­­é­­­k­­e­­l­­­d­­­ ­­a­­­ ­­s­­z­­e­x­i­­­ ­­­p­u­­n­c­i­­m­a­­­t­­­ 👉 𝐖­­­𝐖­­𝐖­­­.­­𝐗­­­𝟏­­­𝟖­.­𝐅­𝐔­­𝐍
genusnexxt
2024. szeptember 30. 18:42
"Mikor lesz ennek vége, képviselő társak?” 2026ban véged lesz Matkó fijjam. Maradhatsz otthon a budapesti szuperkórház projektből majdnem százmilliót úgy markoló kis feleségeddel, hogy az ötletből valójában csak a fidkány kifizetőhely rész valósult meg Buksika. #pedofidesz #sehonnaibitangorban
Ergit
2024. szeptember 30. 18:42
Kocsis Máté felszólalásai nagyon jók!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!