Rendreutasította, majd leültette Gyurcsányt Kövér László, miután a DK-vezér hazaárulónak nevezte Orbán Viktort és kormányát (VIDEÓ)

2024. szeptember 30. 15:11

Magából kikelve üvöltözött Gyurcsány Ferenc.

2024. szeptember 30. 15:11

Nyitókép: Képernyőfotó

Szeptember 30-án, hétfőn kora délután kezdetét vette a 2024. évi őszi parlamenti ülésszak. A hagyományokhoz híven elsőként Orbán Viktor miniszterelnök szólalt fel. A kormányfő beszédében felidézte, hogy a nyár folyamán visszavették a repülőteret. Majd valamivel később kijelentette, 

Magyarország pénzügyi helyzete stabil”,

majd valamivel később azzal folytatta, hogy „új gazdaságpolitikára van szükség a sikerességhez”.

A kormányfő beszéde után Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is szót kért, és reagált az elhangzottakra. Gyurcsány Ferenc felszólalásában Júdás árulását idézte fel. Majd azzal folytatta, „minden árulásnak hosszú története van. Orbán Viktor kormányfő és kormányának árulásának is. Dacára, hogy annak nyílt megvallása az elmúlt napok terméke”.

Majd azzal folytatta, ha keresni kellene a pillanatot, az árulás minden bizonnyal megkezdődött azzal, mikor 2009 novemberében Orbán Viktor, akkor még mint az akkori ellenzék vezetője 15 percre személyesen találkozhatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki a DK-s vezető szerint „azóta is valamivel a markában tartja” a magyar miniszterelnököt.

„Magyarországnak ma hazaáruló miniszterelnöke és kormánya van” – hangoztatta az ellenzéki politikus. 

A DK-vezér még a felénél sem tartott a felszólalásának, mikor a „hazaárulózás” miatt Kövér László rendre utasította. A házelnök leszögezte, hogy 

Gyurcsány Ferencnek nincs joga „lehazaárulózni Magyarország miniszterelnökét és Magyarország kormányát”.

Mivel a DK- vezér továbbfolytatta, Kövér nemsokkal később megvonta tőle a szót.

Kövér László és Gyurcsány Ferenc csörtéjét alább tekintheti meg:

A felszólalásokat alább nézhetik vissza:

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó vélemény

undefined

Gyurcsány Ferenc

Facebook

Idézőjel

Ha a Parlament a NER csalárd színháza, akkor szabad tisztelni? Kell tisztelni?

 

Összesen 225 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states-2
2024. szeptember 30. 17:23
Mikor a komcsi hazaárulózik, az olyan, mint amikor a prosti elsőáldozik.
Performan
2024. szeptember 30. 17:20
Már csak a machete hiányzik D-dúrcika kezéből, hogy új kultúrát hozzon az országba :-) Bolsevik elvtársai figyelmét ismét felhívnám a mozgalom gyors szellemi és erkölcsi leépüléssel járó hatásaira.
szeekely
2024. szeptember 30. 17:20
"Már megint szembejöttek a zsidók álmodban?" irja Obsitos Technikus, aki egy azok kozul a tokfilkok kozul, akiket nem kivanok megnevezni. Hello, a vilagban haboru van! Olik a bekes civil lakossagot Amerikatol kizsarolt szuper-bombakkal. Kolti a zsido az amerikai adofizetok penzet a sajat aljas ki tomeggyilkossagaira, mintha nem lenne holnap. Akkor is hanboru van, ha a kormanylapok, a Shinbet finanszirozasa alatt allo Madinert beleertve, hallgatnak rola, mint a pocegodor... kerdes, meddig tudjak a pocegodor tartalmat a szajukban tovabb tartani. Lol, b+. Janemtuttad?
tgely
2024. szeptember 30. 17:19
"Ha Oroszország nekünk jönne, akkor bizony ő megadná magát vagy, hogy nem kívánják megvédeni Oroszországtól Magyarországot, nekik az nem dolguk" GY.F. ezzel szemben: "Pont 56-ból kiindulva mi nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkíj elnök csinált 2 és fél évvel ezelőtt", "Látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát" "Ha minket megkérdeztek volna, mi nem tanácsoltuk volna" O.B. Keresem a "megadás" szót de sehol nem találom O.B. nyilatkozatában. Segíts Feri!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!