Dráma: megpecsételődött a népszerű ATV-s politikai műsor sorsa

2024. augusztus 15. 11:18

Schiffer András azt írta: „a műsornak vége, nem lesz, eltörölték”.

2024. augusztus 15. 11:18

Nyitókép: Képernyőfotó/YouTube

„Miután augusztus 5-én az ATV illetékese tényként tudatta, hogy augusztus 26-án indul az ÖT, tegnap – miközben az ATV-ben éppen az esti kedélyes beszélgetésre készültek – kiderülődött, hogy a műsornak vége, nem lesz, eltörölték” írja Schiffer András a Facebookon.

Ezt is ajánljuk a témában

A volt pártelnök hozzátette, hogy bő két évtizede folytat rendszeres jelleggel nyilvános közszereplést. Mindig azzal a feltételezéssel élt, hogy a demokratikus nyilvánosságnak lényegi eleme az, hogy „ha gondolunk valamit a világról, hazánkról, azt osszuk meg egymással, ütköztessük meggyőződéseinket, győzzünk meg minél több honfitársunkat az igazunkról, s egy sokszínű nyilvános térben ez úgy működik, ha minden felületen, ahol erre lehetőséget kapunk, megosztjuk a közönséggel nézeteinket”.

Schiffer szerint, ez ma már egy illúzió. A volt pártelnök szerint léteznek csatornák, amelyek -egyszerűen üzletileg, nem kell ehhez politikai ármány sem- egy-egy vélemény-szekta foglyai és a vélemény- szekták nem kíváncsiak más véleményre, csak a sajátjukra, s annak egyre extrémebb megerősítéseire. Szerinte ezért nem kell haragudni a szekta-tagokra sem, így érzik biztonságban magukat egy „széthulló világban”. Majd hozzátette, hogy „ma már érvelt vélemények sem nagyon vannak (ld. kommentfolyamok), inkább csak hányásszerű indulatkitörések”.  

Az egyik csatorna (nevezzük ATV-nek) kizárólag azért hív be, hogy segítsek előállítani az 01g-szekta napi gyűlöletadagját 8-10 percben, a másik csatorna (nevezzük Hír Tv-nek) pedig kizárólag azért hív be, hogy a viktoriánus szekta napi gyűlöletadagját segítsek előállítani 8-10 percben.

– tette hozzá az ügyvéd. 

A volt pártelnök szerint, ha az egyik műsorba anti-imperializmust, a másikba kormánykritikát csempésztett, a helyszínen ideges riporteri reakció fogadta és hónapokig nem hívták. 

Valószínűleg meg kell barátkozzak azzal a gondolattal, hogy amit én gondolok a világról, az országról, arra egyre kevésbé nyílik tér az intézményesített nyilvánosságban. Ez van. 

– fűzte hozzá Schiffer.

 

Összesen 143 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krupps
2024. augusztus 16. 08:01
Az egyetlen ellenzéki műsor, amitől nem okádtam hupililát... Mondjuk speckó nem Schiffer miatt, hanem Hont és Ceglédi miatt.
flesh ripper
2024. augusztus 15. 20:25
Mit szól ehhez a Hit-gyüli? Kedves Németh Guru Úr! Imádkozni fog Poloska Petihez? lesz csápolás, rajongás, vitustánc, ájult vonaglás a földön?
Ehetős Odó
2024. augusztus 15. 18:24
Az ATV befordult a magyari szélirányba. Hont meg Schiffer rögtön repült ebből a szennytévéből.
Obsitos Technikus
2024. augusztus 15. 17:04
Kop. pecs.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!