Borrell „ovis” bakijáról írt a Reuters, csak pislogtak Szijjártó reakcióján

2024. július 24. 10:47

A hírügynökség bemutatta, hogy teljesen közömbösnek mutatkozott a magyar külügyminiszter.

2024. július 24. 10:47
Cyprus Hungary

Nyitókép: Photo by Danil Shamkin/NurPhoto via Getty Images

Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter közömbösségének adott hangot kedden az Európai Unió vezető diplomatájának azon döntése miatt, hogy az EU-miniszterek találkozóját Budapestről Brüsszelbe helyezi át – emlékeztetett a Reuters.

A döntés mindegy volt számomra az elején, és most is mindegy”

– fogalmazott Szijjártó Péter.

A hírügynökség szerint Josep Borrell, az EU külpolitikai főképviselője azt követően járt el így, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ukrajnai békemisszióba kezdett, és megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölttel.

A Reuters emlékeztetett rá, hogy a magyar miniszterelnök gyakran szembehelyezkedett a tágabb uniós politikával, így most is anélkül kezdett neki a küldetésnek, hogy azt más vezetővel vagy Ukrajnával egyeztette volna. „Jelzést kellett küldenünk, még ha szimbolikusat is” – mondta Borrell újságíróknak hétfőn Brüsszelben, az uniós külügyminiszterek találkozója után.

Ezzel kapcsolatban korábban a Mandiner is beszámolt már arról, hogy Szijjártó Péter szerint Borrell ezen húzása azt mutatja, hogy egy óvodás szellemi színvonalán áll.

Borrell elmondta, hogy az EU-tagok között nincs konszenzus abban, hogy részt vegyenek-e az augusztus 28-29-re tervezett miniszteri értekezleten a magyar fővárosban, majd a védelmi miniszterek találkozóján. Azt mondta, úgy döntött, hogy mindkét találkozót Brüsszelbe helyezi át, mivel az országok többsége üzenetet akart küldeni Magyarországnak.

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jose
2024. július 24. 17:21
Alakul a kilépésünk. Ez jó. (Egy darabig rossz lesz, aztán megint rendbejövünk.)
barkov08
2024. július 24. 14:49
Rajtunk kívül minden EU-s tagország tudta csökkenteni az orosz energiafüggőségét, amióta kitört a háború. Nálunk ehhez képest csak drágább lett minden, de csinálni nem csináltak lófaszt se. Már a háború kitörésekor mindenki tartott attól, hogy valami ehhez hasonló fog történni. Ugyan 2+ évig nem történt meg, de rajtunk kívül mindenki számolt azzal, hogy meg fog, és megpróbáltak a lehető legjobban felkészülni. De persze megint mindenki más a hülye. Lehet más kormányokban kevésbé vannak elfoglalva gyerekek megrontásával, és marad idejük gondolkozni.
roccobaba
2024. július 24. 14:33 Szerkesztve
Az EU egy nagy pöcegödör, amit ki kéne tisztítani màr. De, lassan minden szar alà fog merülni benne.
B_kanya
2024. július 24. 13:28
"voltospultos-2 2024. július 24. 11:51 Ez az a Spanyolország, ami kiírtott egy fél kontinenst, a rablott arany-ezüst felét leszállította az angol rablóknak, a másik felét meg elbaxta fényűzésre?" Ez tudod régen volt... De Ceutánál még mindig élessel lövetik a négereket a 6 méter magas kerítésnél. www.youtube.com/watch?v=c2jYMs6LyWM
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!