Orbán azt mondja, hogy Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
A letelepedési kötvényt is Brüsszel erőltette?
„Kimaradni a háborúból és a béke szigeteként megőrizni Magyarországot. Ez a mi küldetésünk” – üzente a miniszterelnök.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
Délután 13 órakor indul az idei Békemenet, a résztvevők a Lánchíd pesti oldalán gyülekeztek, majd az id. Antall József rakpart, Jászai Mari tér, Margit híd útvonalon mennek a Margitszigetre, ahol 15 órakor Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. Az idei békemenet mottója:
Magyarország maradjon a béke szigete!”
A szervező Civil Összefogás Fórum azért hívta az embereket a Margitszigetre, mert szerintük az európai vezetők háborús lázban égnek, így szükség van a béke melletti kiállásra. A szombati felvonulás már a tizedik Békemenet, utoljára két éve volt március 15-én, ahol szintén beszédet mondott a miniszterelnök.
Fél négy előtt pár perccel konferálták színpadra a kormányfőt, Orbán Viktor azzal kezdte: a jóisten áldását kérte a kárpátaljai magyarokra, akik két éve a háború árnyékban, jogaiktól megfosztva várják a háború végét.
Veletek vagyunk”
– üzente a miniszterelnök, majd azzal folytatta, nincs már messze a nap, amikor sorsuk jobbra fordul.
Orbán Viktor üzent merénylet után lábadozó szlovák kollégájának, a miniszterelnök szerint Robert Ficót azért lőtték meg, mert a béke pártján állt, de vissza fog térni.
Várunk vissza Robert, gyógyulj meg mihamarabb!”
– közölte a kormányfő.
Orbán Viktor ezek után arról beszélt, két éve volt az utolsó Békemenet és „jó újra látni egymást”. Hozzátette, „Európai választás előtt soha nem gyűltünk össze ekkora tömegben”, majd kijelentette, két éve az országgyűlési választásokkor a legnagyobb győzelmét aratta a jobboldal és a legnagyobb vereséget mérték a baloldal csapataira.
Úgy bömböltek mint egy oroszlán, majd kiderült, hogy egy papírtigrisek voltak”
– fűzte hozzá a miniszterelnök, aki szerint az akkori győzelem minden európai főváros politikai tőzsdéjén felhúzta Magyarország részvényeinek árát, azonban „hiába akarnak belőle vásárolni, mégsem eladó, sem Brüsszelnek, sem Washingtonnak, sem Soros Györgynek”. Orbán Viktor szerint Brüsszelbe olyan embereket kell küldeni, akik a béke mellett álnak, úgy kell megnyerni az EP-választást, hogy
„a brüsszeliek megnyissák a város kapuit és sietősen távozzanak az irodáikból”.
Úgy folytatta, hogy 2006 óta az összes választást megnyerték, ők tudnak a legjobban kampányolni és az övék a legnagyobb választási hadsereg, a miniszterelnök megjegyezte, soha ennyi ember nem volt a béke mellett, a miénk Európa legnagyobb békehadteste és békefenntartó ereje.
Orbán Viktor elmondta, a jövő héten felállítják a mozgósítás világrekordját, a jobboldal egy hatalmas győzelem kapujában áll, minden mellettük szól, az erő, a lelemény, a kitartás, a jó ügy és az ellenfelek állapota és képességei is.
Nálunk rendezettség és erő, míg a másik oldalon erőszakoskodás és lökdösödő vircsaft. Ők nem a háborút, hanem egymást akarják legyőzni, ott minden pofon jó helyre megy”
– fogalmazott Orbán Viktor, aki Hajdú B. István legendás szavait idézve úgy folytatta: „Óriási gólhelyzetben vagyunk, ajtó-ablak, be lehet azt pöckölni, piszkálni, tuszkolni”. Mint kijelentette, amilyen egyszerű, olyan könnyen el lehet hibázni, a kampányban a rutin méreg és öl, a győztes választáshoz szenvedély kell, mert papírforma győzelem nincsen.
A szenvedély a jobboldal üzemanyaga, és a mi közös szenvedélyünk Magyarország”
– tette hozzá a kormányfő, aki azonban figyelmeztetett: a kampányban a rutin öl. A kényelmes ember a kanapéból akar szurkolni, és nem feszül meg a győzelemért. A győztes választáshoz szerinte „szenvedély kell”, „papírforma-győzelem nem létezik”.
Orbán Viktor ezek után úgy szólt: Európa háborúba készül, naponta jelentik be az „oda vezető út egy-egy szakaszának átadását”. A miniszterelnök megjegyezte:
a háborúpárti vonaton nincsen fék, és úgy látszik, megőrült a masiniszta.
A miniszterelnök kijelentette, tudja, hogyan kell a végzetes dolgokból kimaradni: lekapcsolta a magyarok kocsiját a migrációpárti szerelvényről, a gyerekeket kimentette az LMBTQ-szervezetek karmai közül. Orbán Viktor hozzátette: „stop gender!” A háborúval kapcsolatban a Tankcsapda egyik slágerének szövegét idézve hozzátette: „aki a pokolra kíván jutni, annak balra a második ajtó”.
Orbán Viktor kijelentette: szükség van a békepárti erők erősségére, minden Fidesz-KDNP-re adott szavazat kettőt ér, mert szavai szerint ez megerősíti a háborúból kimaradó Magyarországot. „Csak akkor maradhatunk ki a háborúból, ha a magyar választók megerősítik a kormányt” – tette hozzá.
Csak akkor maradhat ki Magyarország a háborúból, ha miénk lesz Európa legnagyobb választási győzelme”
– fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint ha a baloldal győz, akkor csak idő kérdése, mikor ér minket utol a háború. A miniszterelnök úgy szólt, a háborúpártiak elvesztették józan eszüket, mert készen állnak összeütközni az egész kelettel, mert azt hiszik, győzhetnek.
A háborúpártiakat nem meggyőzni, hanem legyőzni kell”
– szögezte le.
Orbán Viktor kijelentette: Európa nem bír ki még egy háborút, Magyarország nem is fog hadba lépni. Mint megjegyezte: „az I. világháború előtt Európa volt a világ ura, míg a II. világháború után nem maradt önmaga ura”. Úgy szólt: Európa az újabb háború után már ott sem lesz a világ ritmusát adó zenekarában, a háborúval hazánk semmit nem nyerhet, azonban mindent elveszthet.
„Másfélmillió életet vesztettünk a két világháborúban. Micsoda erős országunk lenne, ha ők most meglennének. Most pedig egy újabb háborús részvételt akarnak tőlünk.
Nem fogunk hadba lépni, hogy Brüsszelben is megértsék, ezért halkan mondom. Semmi keresnivalónk nincs az orosz fronton
– szögezte le Orbán Viktor, majd leszögezte, nemet mond a haditervre, amelyet a nagyhatalmak érdekében dolgoztak ki Ukrajnában. Szavai szerint Soros György már 30 éve megírta a maga felforgató könyvét, miszerint Oroszországot nyugati technikával és keleti élőerővel lehet legyőzni.
A magyar baloldalt pedig ez a Soros György finanszírozza, a magyar baloldal a saját békepárti szavazóit is elárulja a háború érdekében”
– jelentette ki.
Orbán Viktor felhozta: Brüsszelben azt ígérték, hogy Oroszországot a szankciókkal győzik le, ezt eddig sem érték el, a kormányfő szerint jelenleg a háborúpárti vezetők vannak többségben, „de nem először állunk szemben a túlerővel”.
Mindig időt kell nyerni. Aki időt nyer, az békét nyer”
– jelezte a miniszterelnök, aki szerint ma egy nyugodt erő vagyunk Európa közepén, és még ma békében élünk. Orbán Viktor feltette a kérdést, lemondunk-e a békéről, ugyanis a békéről való lemondás az Ukrajnáért való halált jelenti, és „nem fogunk másokért idegen földön meghalni”. A kormányfő kijelentette: ahova a háború beteszi a lábát, onnan nincs menekvés. „Akarunk vért adni Ukrajnáért? Nem akarunk!” – szólt a miniszterelnök.
A háború egyetlen ellenszere a béke, Magyarországot pedig a béke szigeteként kell megőrizni. Ez a mi küldetésünk”
– mondta a kormányfő.
A miniszterelnök szerint az orosz-ukrán háborúnak nincs megoldása a harcmezőn, tűzszünet kell és tárgyalás, egy hét múlva pedig meg kell nyerni a választást, hogy összejöjjön a békepárti többség Európában. „A következő hét napban tövig kell nyomni a gázt!” – tette hozzá.
Míg az Isten hat nap alatt teremtette a világot, és a hetediken megpihent, addig most nekünk a következő hét napban tövig kell nyomni a gázt. Csak a béke, csak a Fidesz”
– zárta Orbán Viktor beszédét.
Békemenet After Kibeszélő június elsején 18 órakor a Scruton V.P.-ben! Hallgassa meg Ön is a Mandiner All Stars beszélgetését, mely során Bayer Zsolt, Mráz Ágoston Sámuel és Horváth József elemzi a Békemenet történéseit a Mandiner munkatársaival, Kacsoh Dániellel és Pócza Istvánnal. Regisztráljon most az alábbi linken.