A háborúpárti erőknek el kell számolniuk a lelkiismeretükkel – Orbán Balázs a Mandinernek

2024. június 12. 12:00

A NATO-vállalásainkat teljesítjük, ugyanakkor a szövetség területén kívüli katonai műveletekben nem kívánunk részt venni – erősítette meg lapunknak a kormányfő politikai igazgatója, akivel beszéltünk a választási eredményekről meg az Európa előtt álló kihívásokról, de szóba került Manfred Weber és Magyar Péter is. Interjúnk.

2024. június 12. 12:00
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Ha a 2022-es Fidesz-győzelem még a Holdról is látszott, a mostani eredményhez milyen messze kell menni a Földtől?

Ahonnan Európa látszik, onnan a magyarországi jobboldal győzelme is.

Arra utal, kevés párt szerzett nagyobb támogatottságot uniós országban, mint a Fidesz?

Ennél is többre gondolok. A békeidők Európájában voltak nagy néppártok, és talán ma is akad még néhány, még akkor is, ha mára jelentősen meggyengültek. Olyan, hogy egy nagy kormánypártot ilyen hosszú ideig és ilyen nagy arányban töretlenül kitüntetnek bizalmukkal a választópolgárok, más európai országban szinte már nincs is. Ráadásul a mostani európai választás valamennyi kormányzó pártnak rázós terep volt, hiszen háborúval, inflációval, gazdasági válsággal terhelt évek közben tartották a megmérettetést.

35 százalék fölé, ilyen kondíciók mellett szinte senki sem jutott. Mindezek tükrében egy 45 százalékos eredmény erődemonstrációra is alkalmas.

Mégis, számos elemző legfeljebb mérsékelt Fidesz-győzelemről, sőt, egyesek már a bukás előszeléről értekeznek, mondván, nő az elégedetlenség.

Ellenzéki politikusként vagy véleményformálóként én is hasonlókkal próbálkoznék. Hallottuk már ugyanezt a 2019-es önkormányzati választás után is, aztán nagyon nem úgy alakult a parlamenti választás. Minden választást azon a napon kell megnyerni, amelyiken tartják.

Persze szerezhettünk volna rekordszámú képviselői helyet is, ez kétségtelenül elmaradt. Viszont a ciklus közepén járunk,

ilyenkor rendre büntetni szokták a regnáló hatalmat a választók. Ha ez volt a büntetés, akkor elfogadjuk.

Akad már lap külföldön, ami Azahriah-t is Orbán Viktor kihívójaként azonosítja, a 30 százalék közelébe jutó Tisza Pártot, illetve Magyar Pétert azonban jóval többen. Hogyan tekintenek az új formációra?

Ezt is ajánljuk a témában

Minden ellenzéki erőt komolyan kell venni. Így a szélsőséges jobboldalt vagy a számos önkormányzati bázissal és parlamenti jelenléttel működő óbaloldalt, meg a Magyar-féle újbaloldalt is. Látszik, hogy a külföldről finanszírozott média és a „mikroadományozók” között az utóbbi az ügyeletes sztár. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy 

Magyarország nem akar majd Magyar Péterrel egy hosszú, bántalmazó, abuzív kapcsolatba beleragadni.

A kormány azt mondta, akkor lehet béke, ha a Fidesz győz, s ha valaki máshogy voksol, a háborút választja. Most mi következik?

A Nyugat háborúpárti stratégiát visz, nemcsak fenntartanák, hanem fokoznák is az ukránok támogatását. Ehhez azonban társadalmi támogatottságot kell felmutatniuk, s ha valaki kilép a sorból, akkor az probléma a háborúpárti erők számára. Ezért a békepárti kormányokat pénzügyileg és politikailag is igyekeznek legyengíteni. Ez a  projekt idehaza nem volt sikeres: továbbra is erős a kormány legitimációja. Ezzel szemben viszont több olyan ország is akad, ahol a választók épp a regnáló háborúpárti kormánnyal szemben fejezték ki elementáris erejű nemtetszésüket. Ez egy kicsit a mi javunkra billentette az erőviszonyokat. És előttünk áll még az amerikai választás, amely a döntő áttörést elhozhatja.

Visszakanyarodva az eredeti kérdéshez: mire elég tizenegy fideszes, békepárti képviselő a folyamatok áthangolásában?

Tizenegy tégla, amit a magyar választók vettek ki az európai háborús felépítményből. Nem kis dolog, ne becsüljük le. Az igazi munka a képviselők számára csak most kezdődik: minden lehetséges parlamenti felületet fogni kell, és fel kell erősíteni a békepárti hangokat.

A kormányzati állásponttal szemben érvelőktől gyakran elhangzik: háborút senki sem akar, ám ha valaki most követel fegyverszünetet, azzal Putyinnak kedvez, hiszen az oroszok épp jól állnak katonailag.

Aki így érvel, az háborúpárti, hiszen politikai és katonai célok elérése érdekében a fegyveres harcok folytatására buzdít. Mi ezzel szemben azonnali fegyvernyugvást szeretnénk mindkét oldalon. Veszélyes kalkulációnak tartjuk, ami szerint később majd jobb pozícióból lehetne tárgyalni az oroszokkal, a legjobb reális lehetőség éppen most van. Ezért a tűzszünet az ukránoknak és Európában egyaránt érdeke lenne.

Minél később jön el a béke, annál nehezebb lesz elszámolniuk a saját lelkiismeretükkel a háborúpárti erőknek. 

Mi következik abból, hogy a választók csúnyán megbüntették a német és a francia kormányt egyaránt?

Macron kénytelen volt előrehozott választást kiírni. Kérdés, hogy a politikai földindulás hol áll meg. Ha nem mond le, akkor is elképzelhető, hogy jobboldali kormánnyal kell együtt dolgoznia. Újra cohabitation időszak jöhet, ami mindig egy másik időszámítás a francia politikában. Németország a hárompárti koalíció egyre nagyobb legitimációs válsággal küzd, összesen nem kaptak egyharmadnyi szavazatot. Sokan ezt kárörvendéssel nézik, de az elmúlt két évben tapasztaltak alapján egy gyenge érdekérvényesítési képességgel rendelkező német kormány sokkal rosszabb Európa és Magyarország számára, mintha erős felhatalmazással bíró kabinet vezetné Európa legfontosabb országát. 

Hogyan lehet majd összehangolni a különböző álláspontokat a közelgő soros magyar uniós elnökség idején?

Az elnökség olyan, mintha egy étteremben te állítanád össze az étlapot, te választanád ki a háttérzenét, de azt, hogy ki mit rendel, mindenki saját maga dönti el. Fontos feladat, lehet jól és rosszul is csinálni. Szerintem mi egy

jó étlapot állítottunk össze, és vagány zenét választottunk: az elnökség központi gondolata Európa erejének visszaszerzése.

Versenyképes gazdaságot szeretnénk látni, megerősített európai hadiipart, fair bővítést, felelős zöldpolitikát, illetve a demográfiai problémák és az illegális migráció elleni hatékony fellépést. Minden kész, most a kiváló magyar diplomácián a sor!

Akár lejjebb csavarják majd a Brüsszel-ellenes diskurzust, hangnemet?

Nem árt tisztázni: az elmúlt évek azt bizonyították be, hogy a magyar kormány az EU egyik legkompromisszumkészebbkormánya. Ezt igazolja az uniós forrásokról való tárgyalás, vagy az ukrán kérdések kezelése. Persze vannak éles nemzetstatégiai ügyek, melyekben nem lehet engedni. Vagy beengeded a migránsokat, vagy nem; vagy lehet genderérzékenyítés az oviban, vagy nem; vagy részt veszel a háborúban, vagy nem. A kompromisszum soha nem lehet behódolás, ahogy a vita sem lehet kekeckedés. Beszéljünk őszintén: Európa nagyon nagy bajban van! Politikailag, katonailag, technológiailag, demográfiailag és gazdaságilag lemaradóban van, s közben nem képes érvényt szerezni a saját érdekeinek. Márpedig egy ilyen helyzetből csak belső konfliktusok felvállalása közben, kiérlelt stratégiával lehet kitörni,

a belenyugvó, sodródó, semmitmondó, bürokratikus döntéshozatal ideje lejárt. Aki valóban aggódik Európáért, az vállalja az ezzel járó vitákat. Magyarország mindig ennek szellemében jár el. 

Kit, milyen karaktert látna szívesen az Európai Bizottság élén a kormány?

A következő hetekben zajlanak le ezek az egyeztetések, melyekhez végül az Európai Tanács és az Európai Parlament egyetértése is kell majd. A kettő együtt nem lesz egyszerű. Mi olyan testületi vezetéseket szeretnénk, melyek elfogulatlanok Magyarországgal szemben. Nem különleges, hanem méltányos elbánást várunk el. Emellett olyan biztosi portfóliót szeretnénk szerezni, amely illeszkedik a mostani politikai prioitásainkhoz. Ilyen a mostani bővítési terület is, de akad számos másik izgalmas portfolió is. Meglátjuk.

Visszakanyarodva: milyen pártcsaládba ülne be a Fidesz?

Most úgy látszik, hogy több opciónk is van. Mi a legszélesebb szuverenitáspárti együttműködés felé hajlunk, nemsokára kiderül, hogy ennek mennyi esélye van.

Az Európai Néppárt vezetője eközben a Fidesszel nem hajlandó semmiben együttműködni, ellenben Magyar Péter pártját szívesen látja. Csakhogy a KDNP még ott van. Ebből így mi lesz?

A Fidesz azért lépett ki az EPP-ből, mert elege lett abból, hogy a Néppárt a baloldallal működik együtt – ahogy azt egy nemrég publikált tanulmány is igazolta. A KDNP maradt, mert Adenauer és Kohl kancellár pártját nem akarták elhagyni. Ha kialakul egy új helyzet, akkor azt is a KDNP-nek kell majd megítélnie. 

Ezt is ajánljuk a témában

Hazánkba látogatott az ukrajnai misszión dolgozó NATO főtitkára, Jens Stoltenberg. Kifelé tartunk a szövetségből a háborús viszonyulásunk miatt?

Kettős a célunk: a NATO-vállalásainkat teljesítjük, ugyanakkor a szövetség területén kívüli katonai műveletekben nem kívánunk részt venni. Most jelentettük be, hogy elértük céljainkat, nem veszünk részt a NATO ukrajnai akciójában. Magyarország sem embert, sem fegyvert, sem pénzt nem küld egy esetleges ukrán NATO-misszióba!

Ezt is ajánljuk a témában

Zárókérdés: hány válságstábot hívtak össze a Karmelitában az elmúlt hónapokban Magyar Péter miatt?

Válságstáb nem volt kéznél, elmeorvosi stábot pedig sajnos nem tudtunk kiküldeni az érintett megsegítésére.

 

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2024. június 13. 10:40
epét hánynak a libernyákok...
falcatus-2
2024. június 12. 16:58
lauderstenonis-2 2024. június 12. 12:20 Egy igazán háborúpárti politikus van, az Putyin, aki teljeskörű háborúvá eszkalálta az ukrajnai konfliktust (amit egyébként Putyin robbantott ki)..." Akár hányszor próbálkozik, annyiszor lesz megcáfolva. A háborút az ukránok rendszeres és módszeres nemzetközi és alapvető emberi jogok, ENSZ megállapodások és kétoldali szerződésszegéseink következménye. Nyikita Mihalkov orosz filmrendező, Oscar-díjas színész videóval fordult a világ nyilvánosságához. Elmondja Ukrajna és Oroszország kapcsolatát 1991-től a háború kitörésének napjaiig, 2022-ig. A videó olyan tények dokumentációja, amit nyugaton elhallgatnak Alejátszáshoz a #-t ki kell hagyni https: # //www.bitchute.com/video/I40VHfNajpba/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202205
falcatus-2
2024. június 12. 16:51
Lajoss 2024. június 12. 12:04 Európában az agresszor oroszokat kizárólag az orbán-rezsim támogatja a méregdrága orosz gáz vásárlásával. Hitvány,hazaáruló,tolvaj banda...." Lajoss! Ész nélkül megszólalni bajoss! Svédország tavaly áprilistól idén áprilisig 50 %-kal megnövelte az 2022. évihez képest az orosz gázimportját. A Blomberg meg bejelentette, hogy az EU megkezdte az ukránokkal az orosz gáz tranzitjának jövő évi fenntartását. Ildikó óvó nénije meg csókoltasssa a buksiját.
anti89
2024. június 12. 14:29
Orbán háború-béke propagandájával szemben a valóság a NATO val és a mai megbeszéléssel kapcsolatosan: 1. Azzal kezdődik a sajtótájékoztató, hogy százszám vannak külföldre küldött katonáink. 2. Azzal ér véget, hogy a NATO alapszabálya lehetővé teszi, amit a miniszterelnök most nagy eredményként bejelentett. 3. A megállapodás arról szól, hogy nem ugrálunk, vétózgatunk…. A NATO főtitkár utolsó válasza egyszerűsítve -hogy mindenki megértse - az, hogy a miniszterelnök úr a következő két nagyszabású konferencián úgy mehet ki kávézni a szavazások alatt, hogy nem kell sem kikéredzkednie, sem nem fogják kiküldeni, hanem csak feláll és a mai megállapodás jegyében szépen csendben kisunnyog….
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!