„Momentum over” – így tette helyre Orbán Balázs a momentumos Gelencsért

2024. május 21. 21:13

A mostani választások egyik legszebb pillanata lesz, amikor jól kiszavaznak majd benneteket a magyar választópolgárok – írta.

2024. május 21. 21:13

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Gelencsér Ferenc a Momentum korábbi elnöke Facebook-posztban ment neki Orbán Balázsnak, a miniszterelnök politikai igazgatójának, ám utóbbi válaszát nem tette zsebre sem ő, sem pedig a pártja. „Olvasom, hogy Orbán Balázs szerint nem Magyar Péter dönti el, hogy háborúpárti-e. Ez az arrogancia tökéletesen leírja ezt az egész rendszert. Teljesen mindegy, hogy ki vagy, mit tettél le az asztalra, vagy hogy mit gondolsz a világról. A hatalom emberei szerint, akik Magyarországot vezetni hivatottak, még ahhoz sincs jogod a saját hazádban, hogy meghatározd önmagad. Majd ők ezt megteszik helyetted” – értekezett Gelencsér bejegyzésében. 

Majd egy Orbán Balázs nevű alak eldönti helyetted, hogy ki vagy, miben hiszel, és hogy jó magyar vagy-e. Teljesen mindegy, hogy te ezzel egyetértesz-e vagy sem. Nem számít a véleményed nekik” 

– folytatta bejegyzését. Orbán Balázs röviden, tömören reagált a politikus vádaskodásaira a hozzászólások között: 

A Momentum története a kezdetektől fogva arról szól, hogy külföldről mondják meg Nektek, miről mit kell gondolni. Olimpiaügyben a franciák, a nemzetpolitika ügyében a románok, az Európa-politika kapcsán Soros” 

kezdte válaszát a politikai igazgató.„ A szervilizmusban pedig odáig jutottál, hogy egy másik pártnak kampányolsz. Bravó!

A mostani választások egyik legszebb pillanata lesz, amikor mindazért az ország számára káros politikáért, amit az elmúlt években folytattatok, jól kiszavaznak majd benneteket a magyar választópolgárok. Momentum over” 

– fejezte be Orbán Balázs hozzászólását.

Az említett Facebook-bejegyzést és az alatta lévő kommentet itt tekinthetik meg:

 

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2024. május 22. 13:20 Szerkesztve
Gelencsér, az a kispályás szürke kisegér, aki magát államférfinek aposztrofálta? Remélem nem kerül be a momentum. Marad nekik a kordonbontogatás. A románoknak kampányoló Fegyőrt pedig ki kell rúgni a Parlamentből. Donáth Anna pedig a a szlovák ellenzéknek kampányolt és mit is nyilatkozott? "Mert lehetünk úgy felvidéki magyarok, hogy közben büszke szlovákok vagyunk." Donáth, Cseh Katalinnal is mehet a lecsóba.
tizennyolcfok
2024. május 22. 11:33
érdemes lenne kiegészíteni gelencsér viszontválaszával a posztot, mert amit a buflákfejű parazita kapott gelencsértől, azt "nem teszi ki az ablakba", "csattanós válasz" érkezett, gelencsér "keményen kiosztotta", "alaposan helyre tette" orbán balázst.
kisstomi-2
2024. május 22. 10:12
"MagyalPétel" mit tett le az asztalra ? A nadrágszíját, miután megfenyítette feleségét, családját ? Vagy az üres gyógyszeres üveget miután megöngyilkolta magát ? Kedves Gelencsér"eztjólelbasztam"Ferenc, ezen kívül vajon mit ?
2024. május 22. 09:23 Szerkesztve
Ez már röfi ! Malacpofa is disznósodik. (röf,röf, rőfös nem karátos)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!