Bevetettek egy igazi nehézbombázót Orbán ellen

2024. május 30. 10:38

Az egykori szoci belügyminisztert is beküldték a ringbe.

2024. május 30. 10:38
Csépányi Balázs
Csépányi Balázs
Magyar Nemzet

A nyitókép illusztráció. Fotó: Fotó: MTI/Balogh Zoltán

„Lamperth Mónika volt a Klubrádió Reggeli személy című műsorának a vendége. Az egykori szoci belügyminisztert is beküldték a ringbe, aki csak a szokásos balos közhelyeket mantrázta és a baloldalon egyre többször előforduló vágyvezérelt mondókát mondta fel:

»Én azt gondolom, hogy a Fidesz mint párt és akár mint országgyűlési képviselőcsoport kohéziós erejét, meg a magabiztosságát, meg a rátartiságát ennek a társaságnak az adta, hogy hát úgyis mi győzünk. Nem látszott kudarcos időnek az ő számukra, ők ezt így élik meg. Én szerintem ha kevesebb lesz a mandátumuk, mint amennyi volt, az már önmagában kudarc.«

Lamperth jól láthatóan próbált megágyazni annak a balos narratívának, ami gyakorlatilag abból áll, hogy bármilyen eredményt ér el a kormánypárt a választáson, azt kudarcként fogják megénekelni.”

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Csépányi Balázs

Magyar Nemzet

Idézőjel

Nem eszik olyan forrón a kását!

***

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obsitos Technikus
2024. május 31. 17:06
Rákospalotai jegyzőként a bandája szétlopta a kerületet..
atti64
2024. május 31. 12:51
BALOLDALI PATKÁNYOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ehetős Odó
2024. május 31. 09:56
Hájájem Mónika Lamperth!!! ... és szegény buta picsa nem értette, hogy a héber hapsi miért rántotta vissza a kezét rémült ábrázattal...
altercat1
2024. május 31. 08:55
Lamperth énosztomapénzt Mónika szemlőhegyi takarítónő már hiányzott...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!