Budai most közzétett videójában utalt arra is, hogy 2020 novembere és 2022 júliusa között az A-Híd 1,4 milliárd forintot utalt Vig cégének, fentebb említett Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ebből az összegből továbbutaltak 900 millió forintot Vig Mór magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról.
Ötszázmillió landolt egy másik ügyvédnél
A jól működő gépezetbe végül hiba csúszott, hiszen a több más bűncselekménnyel is összefüggésbe hozott Vig Mórt 2022 januárjában egy jogerős ítélete miatt eltiltották az ügyvédi hivatás gyakorlásától. Ezután vonták be Hegedüst is az ügyletekbe, aki a saját ügyvédi letéti számlájára utalta a Sunstrike Hungary Kft.-hez érkező maradék összeget, majd onnan mintegy ötszázmillió forintot felvett készpénzben.