Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy a Transparency International jogilag átláthatónak minősítette a botrányba fulladt Lánchíd-felújítást. A Soros-szervezet saját honlapján még be is számolt arról, milyen sikeresen zárult a Széchenyi Lánchíd felújításának kivitelezési munkáira vonatkozó közbeszerzési eljárás, majd közölték, hogy minden jogszerűen és tisztességesen zajlott. Dacára annak, hogy a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása szerint a Transparency International (TI) magyarországi szervezetének nem volt akkreditált közbeszerzési tanácsadója, amikor a Lánchíd felújítási tenderének tisztaságát vizsgálta. A probléma azzal van, hogy ezért ötmillió forint megbízási díjat kapott a cég.
Érdemes ennek kapcsán felidézni a Közbeszerzési Hatóság elnökének nyilatkozatát. Kovács László a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott: egészen egyszerűen kizárható, hogy a TI-nek meglenne a szükséges, rendkívül speciális közbeszerzési-, illetve más szaktudása ahhoz, hogy megítélhessen egy olyan jellegű eljárást, mint amilyen a Lánchíd felújításáé volt.
Kerestük a Transparency International hazai szervezetét, hogy a Kehi-jelentés fényében is átláthatónak és tisztességesnek ítélik-e meg a Lánchíd-projektet.