Kocsis Máté az államfői kegyelem ügyéről: A baloldal most inkább mélyen hallgasson!

2024. február 06. 16:33

„Az a baloldal, nagyon mélyen hallgasson, amelyik nem szavazta meg a pedofilellenes törvényt 2021-ben” – írta Kocsis Máté.

2024. február 06. 16:33
KOCSIS M·tÈ

A Mandiner kedden beszámolt róla, hogy több aktuális kérdésre is kitért Novák Katalin köztársasági elnök az örmény államfő, Vahagn Khachaturyan magyarországi látogatása kapcsán tartott sajtótájékoztatón szerdán, a Sándor-palotában.

Novák Katalin a napokban nagy vihart kavart kegyelmi döntéssel kapcsolatban az ATV kérdésére leszögezte:

háromgyermekes anyaként és közéleti szereplőként is undorodom a pedofíliától. Az egyik leggusztustalanabb, legsúlyosabb bűncselekménynek tartom.

Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is” – szögezte le, felidézve, hogy az ehhez kapcsolódó büntetőjogi szigorításoknak az egyik élharcosa volt.

Az a baloldal, nagyon mélyen hallgasson, amelyik nem szavazta meg a pedofilellenes törvényt 2021-ben,

amelyik nem támogatta, hogy a legsúlyosabb büntetést kapják a pedofilbűnözők, amelyik ellenezte a kereshető pedofilnyilvántartást és amelyik érvénytelenné akarta tenni a gyermekvédelmi népszavazást. Ugyanez a baloldal az is, amelyik ma is beengedné az erőszakos genderpropagandát az iskolákba és az óvodákba, nyugati szövetségeseikkel együtt pedig megtámadták a gyermekvédelmi és pedofilokat szigorúan büntető törvényünket a brüsszeli fórumokon” – írta Kocsis Máté a Facebook-oldalán.

A baloldal eddigi megnyilvánulásai

„Érdekes, akkor nem hangoskodott a Gyurcsány vezette baloldal, amikor Jámbor András párttársánál 70 ezer pedofil felvételt találtak, meg akkor sem, amikor Bauer Tamás, aztán meg a HVG sorra mentegette a pedofil bűnelkövetőket. De az sem zavarta a baloldalt és a dollármédiát, hogy Józsefváros gyurcsányista polgármestere,

Pikó András együtt fotózkodott és kampányolt a hírhedt B. Zsolt nevű pedofillal,

vagy amikor Pulai András azt mondta, hogy »a pedofilokkal együtt lehet érezni«. Persze attól is eltekintettek, amikor a Jobbik politikusát kapták gyermekpornográf bűncselekményen”

– fogalmazott Kocsis Máté.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 210 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ildi65
2024. február 07. 21:05
Szóval azért adott kegyelmet Novák Katalin és azért terjesztette fel Varga Judit a kérelmet és utána jegyezte ellen, mert a baloldal nem szavazta meg a törvényt. Ezért úgy döntött, hogy akkor azt aki egy pedofilt támogat, falaz neki, ezért folytathatja évekig a pedofil a mocskos tevékenységét, azt az embert kegyelembe részesíti. Szóval erről a baloldal tehet????? Szerintem meg jobb lenne, ha Kocsis Máté hallgatna és Novák Katalin és Varga Judit bocsánatot kérne. Elismerné, hogy hibázott. Akkor tudnám őket tisztelni.
zsolti123
2024. február 06. 20:11
A bizonyos nem pedofil K.Endre már kb másfél évet letöltött börtönben, már reintegrációs őrizetben volt, amikor a köztársasági elnök kegyelemben részesítette. Ennyi a "bűne". https://mandiner.hu/belfold/2024/02/azert-az-nem-semmi-hogy-oldottan-pedofilizalo-lapok-es-veluk-simizo-viszonyban-allo-partok-szalltak-ra-novak-katalinra
romanek
2024. február 06. 19:54
Máté az egyik bűncselekményt egy másikkal negligálna? Mi lesz, ha a pedofil román tanár az ő gyermekét abuzálja? Mi lesz, ha a gyermekvédelmi hívószámon a pribékek csak nevetninfognak rajta?
5m007h 0p3ra70r
2024. február 06. 19:08
>>>o1gtolvaj5m007h 0p3ra70r 2024. február 06. 19:06 Most derult ki, te majom!<<< Eddig titkos volt, de hirtelen nem lett az. 🤣🤣🤣🤣🤣 Téged sem az eszedért tartanak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!