„Összenő, ami összetartozik” – erről beszélt Menczer Tamás a parlamentben. A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kiemelte:
„A múlt héten az európai parlamentben egy paktumot kötöttek a következők: a Néppárt, a szocialisták és a liberálisok. Tehát egy paktumot kötött Gyurcsány Ferenc pártja, az a párt, amelyben a DK szerepet vállal, a szocialisták a baloldaliak és a paktum másik résztvevője a liberálisok mellett a diszkóliberális Magyar péter pártja a Néppárt”.
Menczer hozzátette, ez egy háborúpárti és migrációpárti paktum. Szerinte ennek a főbb részei a következők:
- a háborút folytatni akarják és a világ pénzét belenyomni.
- a bevándorlókat beakarják hozni, a migrációs paktumot végre akarják hajtani.
- új brüsszeli adókat akarnak bevezetni.
- ha valaki mindezzel nem ért egyet, akkor különböző és ismert jogállamisági eljárásokkal és az uniós források visszatartásával akarják zsarolni.
Felidézte, hogy a múlt héten az Európai Parlamentben elfogadtak egy szélsőségesen háborúpáti állásfoglalást is, amely szerint a háborút folytatni kell, Magyarországra nyomást kell helyezni békepárti álláspontja miatt, valamint az eddigi támogatásokon túl minden tagállam adja oda Ukrajnának katonai célra a GDP-jének a 0,25 százalékát. Ez Magyarország esetében 200 milliárd forintot jelentene.
Mindezt tették akkor, amikor egy harmadik világháború és egy atomháború veszélye nagyobb, mint valaha – figyelmeztetett, hozzátéve: a magyar emberek békét akarnak, és a kormány ennek akar érvényt szerezni.
(Mandiner/MTI)
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd