Rendőrkézre került Till Tamás gyilkosa

2024. december 12. 15:46

Úgy tűnik, mégsem ússza meg tettét F. János.

2024. december 12. 15:46

Fotó: Pixabay

Körözést adott ki a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség F. János, Till Tamás gyilkosa ellen – közölte a Police.hu.

F. János 
Forrás: Police.hu

Az ügyészség szerint nem évül el az ügy 

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség álláspontja szerint nem évült el a Till Tamás sérelmére elkövetett emberölés, ezért felhívta a nyomozó hatóságot a gyanúsítható személy előállítására és terhelti kihallgatására. Ezt az ügyészség helyettes sajtószóvivője közölte az MTI-vel csütörtökön.

Kövecs Máté közölte: a Till Tamás sérelmére 2000. május 28-án elkövetett minősített emberölés bűntette miatt felderítési szakban folyamatban lévő büntetőeljárásban a főügyészség – az elkövetéskor és a jelenleg hatályos jogszabályok értelmezése során – arra a következtetésre jutott, hogy az el nem évülő bűncselekmények, így a minősített emberölés esetében az elévülési idő számítása fogalmilag kizárt.

Ebből következően, ha valaki fiatalkorúként követ el minősített emberölést, az ugyanúgy nem évülhet el, mintha azt felnőttként valósította volna meg – közölte a szóvivő, hozzáfűzve: emiatt az ügyben a törvényességi felügyeletet ellátó Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség csütörtökön felhívta a nyomozó hatóságot a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy előállítására és terhelti kihallgatására.

Kérdéses jogi helyzet Till Tamás-ügyben

Az üggyel kapcsolatban a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter is megszólalt. 

A miniszter szerint a Till Tamás ügyben kialakult kérdésben egyértelmű helyzetet kell teremteni, a kiskorúval szemben elkövetett emberölés nem évülhet el, függetlenül attól, hogy az elkövető is kiskorú volt. Gulyás szerint ugyanakkor az sem egyértelmű, hogy ez a bűncselekmény a hatályos törvény szerint elévült.

Azt szeretném, ha egy ilyen bestiális bűncselekményt elkövet, az ne úszhassa meg a felelősségre vonást

– mondta Gulyás. A beterjesztendő módosítás alapján azonban semmiképp sem lehet felelősségre vonni az elkövetőt, hiszen a Btk.-ban nem létezik a visszamenőleges hatályú jogalkotás.

Elfogták Till Tamás gyilkosát

A körözés elrendelését követően nem sokkal később el is fogták Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított férfit – mondta el az MTI-nek Kövecs Máté, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön.

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
patikus
2024. december 13. 01:55
Azt szeretném, ha egy ilyen bestiális bűncselekményt elkövet, az ne úszhassa meg a felelősségre vonást ---- micsoda egy alany nélküli mondat.
Sulammit
2024. december 12. 21:54
Kint van a Youtubon az esküvői videója Fehér Jánosnak vállalkozónak. Azt írják, hogy minden adata is.
haxima
2024. december 12. 21:52
Amúgy a csávó tiszta Márki Zay Péter.
haxima
2024. december 12. 21:50
"ohannluipigus 2024. december 12. 15:58 Jó ez így. Most már akkora hírverést kapott ez a szörnyű tragédia, hogy a közvélemény eredményt akar látni. " De emberek, ez így jól van, hogy amire felháborodik a facebook azt megváltoztatjuk, ugrunk, akasztunk, amit meg nem az jól van úgy? Ha valaki felrúg egy fehér cicát akkor hőhér lesz mindenkiből, aki meg a gyerekét a falhoz csapja az kap fél év függesztettet? Vagy van jog, és minden ami ezzel jár, vagy ne legyen. Énmiattam lehet ököljog, meg önvédelem, meg önbíráskodás, de akkor fektessük le a játékszabályokat úgy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!