A PET-palack a hibás

2024. december 03. 06:42

Némi fáziskéséssel Karácsony Gergely főpolgármesternek is föltűnt, hogy túl sok a hajléktalan Budapesten.

2024. december 03. 06:42
null
Pilhál Tamás
Pilhál Tamás
Magyar Nemzet

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Akiknek 2019 óta csak jogaik vannak, kötelezettségeik semmi. Az itt lakók pedig kerülgessék a batyukat, fogják be az orrukat, és örüljenek, hogy egyelőre nem migránstábor épül a Blaha aluljárójában. Ha Gergely csapatán múlik: majd fog.

– Az elmúlt években, egészen 2023-ig folyamatos csökkenés volt az összes létező hajléktalanstatisztikában, amit ismerünk. Ám idén romlott a helyzet – kesergett a köztévé minapi, 48 perc című műsorában. – Van egy negatív irányú változás, aminek az okait még vizsgáljuk, de én azt gondolom, hogy összefüggésben van egyébként azzal a helyzettel, hogy betétdíjasokká váltak bizonyos palackok, és erre kialakult egy társadalmi jelenség. Karácsony Gergely tudományos álláspontja szerint tehát a nehéz sorsú emberek vidékről Budapestre jönnek palackokat guberálni. A PET-palack mint turisztikai vonzerő.

Tudniillik vidéken nemcsak internet, fölvilágosodás és woke-tanok nincsenek, hanem betétdíjas palackok sem. Ahogyan azt a főpolgármester és hívei képzelik: a sötétségben élő magyar parasztság nem PET-palackokból, hanem kizárólag gémeskútból iszik, abban is fürdik.

Bezzeg a kiművelt Budapesten hegyekben állnak az ötvenforintos műanyag palackok és sörösdobozok. Így hát egyfajta belső migráció indult meg Karigeri Budapestjére. Már csak azt nem értem, miért dobálják ki a budapestiek a flakonjaikat. Ennyire stabil és nagy a jólét, hogy nem számít nekik pár ezer forintnyi aprópénz? Vagy dehogy dobálják ki, csupán Karácsony hantázott megint egy hegyeset?

Érdekes, Tarlós István főpolgármestersége idején a hajléktalanok zöme szállókra vonult, aki meg nem, azt odavitték. (...)

Pompásan fészbukozik, cukin mosolyog fő műve, a Blaha-budi előtt vagy épp a bicaján, és az őrületbe kergeti az autósokat a sávlopásaival, a parkolási díjaival és a 30-as tábláival. Egyébre – például értelmes városvezetésre – a jövőben se számítsunk tőle.”

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obsitos Technikus
2024. december 03. 15:19
"Vagy dehogy dobálják ki, csupán Karácsony hantázott megint egy hegyeset?" Ez utóbbi. Januártól lecseréljük a műanyagos szelektív kukát egy kisebbre, mert folyton üres, minek fizessünk érte háromszor annyit.
survivor
2024. december 03. 14:33
patikus urat a Sors sodort a patikába ? Nem az egyetemi végzettsége ??
survivor
2024. december 03. 14:31
Az Átkos Kádárban a 2 Ftos üveget visszaváltottam. Pedig akkor egy liter "Kocsis Irma" 20 Ft volt Ma az 50 forintot se. Egy 600 Forintos 3 dl es italnál gy fogom fel, h áremelés...
survivor
2024. december 03. 14:28
patikus A Sors ? Lófasz, patikus úr. A melós segge ma IS ki van nyalva. Mehetne dolgozni. A sors nem ment fel a SAJÁT FELELŐSSÉGED alól. Amit adsz, azt kapod vissza.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!