Komoly dilemma előtt áll Orbán Viktor

2024. november 02. 15:52

Újpest, Puskás Akadémia vagy Fehérvár?

2024. november 02. 15:52
null

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Orbán Viktorra nehéz délután vár: Felcsúton a Pancho Arénában csap össze a Puskás Akadémia és az Újpest az NB I. 12. fordulójában. Mindkét csapat különösen közel áll a miniszterelnök szívéhez, így felmerül a kérdés, melyiküknek szurkol majd. Orbán ráadásul köztudottan a Fehérvárral is szimpatizál, ami több bajnoki találkozón is dilemmát okozhat számára – olvasható a Blikken

„Melyik a legrégebben működő, ma is NB I-es budapesti futballklub?” – hangzott a kérdés egy nemrégiben feltöltött videóban. 

Orbán a kérdésre csak annyit válaszolt, hogy „Hajrá, lilák!”.

Ezt erősíti az is, amikor a 2008-as Kölyökidő című műsorban egy kislány megkérdezte tőle, melyik a kedvenc színe, habozás nélkül válaszolta, hogy a „lila”, hozzátéve, hogy korábban lett Újpest-szurkoló, mint fideszes.

Ugyanakkor Orbán – aki korábban az NB II-ig jutott labdarúgóként – 2004-ben megalapította a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, amely 2006-ban bentlakásos futballiskolát hozott létre Felcsúton, majd 2007-ben felvette a Puskás Akadémia nevet. Az Akadémia mára NB I-es felnőttcsapattal büszkélkedhet, amit érthető módon a kormányfő a szívügyének tekint. Ezt támasztja alá az a Curtisszel folytatott beszélgetése is, amikor az énekes megkérdezte, az Újpestnek drukkol-e, mire Orbán mosolyogva válaszolt, hogy gyerekként igen, de ma már a Puskás Akadémia szurkolója. A miniszterelnök a mai mérkőzésen is természetesen jelen lesz Felcsúton, és a lap információi szerint a hazaiak győzelméért szorít.

Ezt is ajánljuk a témában

Jó reggelt kívánok, fehérvári királyok! Hajrá Vidi!” – ezt 2011-ben a közösségi oldalán a Fehérvár első bajnoki címét követően posztolta közösségi oldalán. A Nemzeti Sportnak adott interjújában is elmondta, hogy szimpatizál a piros-kék csapattal is, és többször is a helyszínen szurkolt a Vidi külföldi kupamérkőzésein, ráadásul fia, Gáspár, egy időben a klub igazolt játékosa volt. 

Vajon melyik csapat az igazi favorit: az Újpest, a Puskás Akadémia vagy a Fehérvár? A magyar válogatott mérkőzéseit soha ki nem hagyó miniszterelnök a kérdésre ennyit válaszolt:

Mindig a haza!”

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2024. november 04. 00:36
herden100 22:10 ... Isten segítsen bennünket visszatalálni valami igazihoz: Fekete István (1938, Zsellérek): „ - Adjatok neki földet, hogy ... egy kicsit könnyebb és sokkal emberibb élete legyen. Egyszóval, adjátok meg neki azt a könnyen megadható jólétet, ami megnyitja előtte e távlatokat, hogy ne csak a maga barázdájáig, faluja széléig, hanem az ország határáig lásson. - Nem megy ez máról holnapra... - Ezt mondják már pár száz éve. De hát az Istenért, induljunk már el egyszer! Ki tudja, milyen viharok lógnak a levegőben, ki tudja, mikor kellene megint félmillió paraszt, félmillió szuronyos, puskás paraszt, aki most már tudná, miért harcol...” "...A népesedési (demográfiai) földprogram kidolgozásával és indításával az NFA tartós (25-50 éves) és örökölhető földbérleti jog keretében földet kíván juttatni a fiatal, gazdálkodni szándékozó pároknak, olyan kikötéssel, hogy a fiatal család letelepszik, gazdálkodik, valamint 2-3 gyermek világra hozatalát és felnevelését is vállalja..."
Szürke Testvérek
2024. november 02. 19:21
Idecsődültek a Csacsi Libernyák Trollok: kur fia 1 fi less 32 (harmickét neve volt) Józsi 6 ökör. Nincs jobb dolguk szombat este, mint ez az ostoba trollkodás. Szánalmas társaság.
kunfia1
2024. november 02. 18:35
Vannak nagyobb dilemmái is: Pl: Most, hogy a gazdája, Putyin nyíltan összeállt Kim Dzsong Unnal, menjen Észak Koreába is segget nyalni, vagy maradjon a régi gazdi faránál, esetleg keverje az élvezeteket?
files32
2024. november 02. 18:31
Hogy össze ne balézzanak 0rbán fejében a személyiségek lehozták X-re a "csapatok".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!