Jön a BKK rendészet: Kiss Ambrus elárulta a részleteket

2024. november 12. 06:35

A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója hangsúlyozta, a BKK rendészet létrehozásával párhuzamosan kiemelt feladat a járművekről leszállított hajléktalanok ellátása.

2024. november 12. 06:35

Nyitókép korábbi felvétel. Fotó: BKK

Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója a Magyar Nemzetnek elárulta, hogy mikor és hogyan valósulhat majd meg a BKK rendészet. Kiss kijelentette, „ha ez egy olyan intézkedés lesz, ami nem arra szolgál, hogy vegzáljuk a hajléktalanokat, hanem arról, hogy javuljon az utasok szubjektív és objektív biztonságérzete, akkor nyilván lehet beszélni a BKK rendészet létrehozásáról”.

Karácsony Gergely korábbi helyettese kiemelte, a kampányban nem az volt a főpolgármester problémája a BKK rendészettel, hogy erőforrásokat kell allokálni a közlekedés biztonságosabbá tételére, 

pusztán Vitézy Dávid hajléktalanellenes retorikája ellen emelt szót a hivatal.

A Főpolgármesteri hivatal vezetője hozzátette, társadalompolitikai megközelítés szempontjából kritizálta ezt a felvetést. „A közgyűlés pedig az alakuló ülésén döntött, amit végre kell hajtanunk” – emlékeztetett. Ennek értelmében 

2025. január 1-jétől alakítják meg a BKK rendészetet, ami a fővárosi rendészeti igazgatóság (FÖRI) keretén belül fog működni a szolgálati igazgatóhelyettes irányítása alatt, 75 fős státusszal. 

Ez a 75 fő pedig további 20-al egészül ki, a jelenleg is a BKK és a BKV-nál alvállalkozókon keresztül foglalkoztatott rendfenntartókkal – ismertette Kiss Ambrus.

„Csökkentett tartalommal” valósul meg Vitézy programja

A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója szerint a rendfenntartás szempontjából szintén haszon lenne, ha a rendőrség létszámbővítéssel képes lenne növelni a közterületen szolgálatot teljesítő rendőrök számát. Véleménye szerint nem a közterület-felügyelet, hanem a rendőrség feladata a rend fenntartása a közösségi közlekedési eszközökön.

Ezután felidézte, hogy Vitézy Dávid a kampányban még nem 75, hanem 200 fős BKK rendészettel akarta megvédeni a közösségi közlekedésen utazókat. Vagyis Vitézy januártól csak „csökkentett tartalommal” fog megvalósulni Kiss Ambrus elmondása szerint.

Kiből lehet BKK rendész?

Kiss Ambrus elmondta, 

a FÖRI-nél közterület-felügyelők vagy segédfelügyelők álnak alkalmazásban. 

Közterület-felügyelő pedig a jogszabályok szerint az lehet, aki ezen képesítésre szóló jogszabálynak megfelel. Vagyis cselekvőképes, büntetlen előéletű, minimum középfokú végzettséggel rendelkezik, és leteszi a közterület-felügyelői vizsgát, vagy az ezzel kapcsolatos közszolgálati szakképesítése van.

Kiss Ambrus azt is megjegyezte, hogy a BKK rendészet létrehozásával párhuzamosan kiemelt feladat, hogy a közösségi közlekedési eszközökről leszállított hajléktalanok ne maradjanak a megállókban, ahol télen könnyen megfagyhatnak. A hajléktalanok ellátását segítő rendszer a főigazgató elmondása szerint már most is működik.

„Ha például egy buszsofőr azt látja, hogy valaki fekszik a megállóban a padon, akkor jelzést kell adnia arról a BKK diszpécseri szolgálatának. Ugyanez igaz a FÖRI dolgozóira is, hogyha azt látják, hogy valaki fekszik akár egy buszmegállóban, akkor meg kell kérdezniük tőle, tudnak-e valamit segíteni neki, illetve értesítik a diszpécserszolgálatot” – magyarázta a főigazgató.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
eN
2024. november 12. 10:23
hahaha nagyon szarul állhatnak a közvéleménykutatásokban ha ez hirtelen előtérbe került. de legalább láthatják azok is akik rájuk szavaztak hogy lehet rosszabb
szemlelo-2
2024. november 12. 10:11
Szép pálfordulás. Hiszen nem is olyan régen még vehemensen tagadták, hogy ilyenre szükség lenne. Ja, hogy akkor Vitézynek kellett gyorsan ellentmondani?
Obsitos Technikus
2024. november 12. 09:36
Hát ha békén akarjátok hagyni az ingyen utazó deviánsokat, a rothadó zombikat, a koszos csöveseket, akkor mi a megmeredt lófasznak csináltok rendészetet?
cutcopy
2024. november 12. 08:26
"75 fős státusszal" Hát ez kevéske, az éjszakai járatokra sem lesz elég, meg aztán ki is kell őket fizetnie a csődben levő fővárosnak..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!