Hiába van elvileg keresztény-konzervatív kormányunk, a „kultúra” továbbra is idegen megszállás alatt áll

Nyitókép: Pesti Srácok

A többpárti demokrácia logikája eleve a nemzeti konszenzus ellen hat. Nehéz bármiben egyetérteni, mert a politikai erők közötti folyamatos versengés arra kényszeríti a résztvevőket, hogy eltérő álláspontot fogalmazzanak meg.

Februárban egy pillanatra úgy tűnt, hogy a pedofília és a nemi aberrációk megítélésében végre kialakul valami egyetértés, hiszen az addig a hagyományos szexuális szokásoktól való eltérést piedesztálra emelő balliberális véleményvezérek elsöprő felháborodással vonultak utcára, amiért a köztársasági elnök – éppen csak érintőlegesen ugyan – félreérthető lépést tett ez ügyben. Gyorsan kiderült persze, hogy kizárólag politikai támadásról van szó, mert a világnézettől függetlenül határozott, közös és minden efféle gyakorlását elítélő megmozdulások helyett a már jól ismert, szűk mag bukkant fel, támadást intézve nem pusztán a legfőbb közjogi méltóság, hanem a kormány, a koalíciós pártok, sőt tulajdonképpen valamennyi szavazójuk ellen, laza mozdulattal lepedofilezve a társadalom többségét.

Ahogy az már ilyenkor lenni szokott – aki ismeri a francia forradalom történetét, felkészülhetett rá –,

Most a híradások szerint a baloldal ikonikus alakjai, két homoszexuális influenszer is a pedofília durva gyanújába került. Mivel itt folyamatban lévő ügyekről van szó, nem mernék állást foglalni, vajon mennyire igazak a vádak, bár sokat elárul, hogy a magát „stylist”-nak nevező celeb (vagy celebnek nevező stylist?) biztos ami sicher elhagyta az országot.

Olvasom, hogy tekintettel a kialakult helyzetre, lemondták Lakatos Márk meghirdetett előadásait; három nagyvárosban (Pécs, Érd, Szeged) tartott volna könyvvásárlással, dedikálással, fotózkodással egybekötött showműsort, a Kult Túra rendezvényszervező cég égisze alatt. Igazából ez a döbbenet, ami ki sem derül, ha nincs a botrány: ez az alak járja az országot és előadásokat tart művelődési házakban. Méghozzá a kultúra (Kult Túra…) nevében.

Vajon mit jelent a kultúra kifejezés, és bizonyos körök mit művelnek ennek keretében? Szintén a botrányok dobták felszínre annak idején, mert különben sosem tudjuk meg, hogy az azóta Dél-Franciaországba emigrált Schilling házaspár például egészen gusztustalanul obszcén performanszokként értelmezte a színházművészetet, élvezve a „hivatalos” kultúradefiniálók feltétlen csodálatát.

És efféle celebek, művészek jelentik a mintát, ők a példaképek. Miféle értékrend ez? 

Sajnos, úgy tűnik, nincsen egységes magyar kultúra, az is csak politikai táborok mentén értelmezhető, azzal az önkényes és teljesen hazug – ám, úgy fest, elfogadott – kiterjesztéssel, hogy a balos művészek jelentős alkotók, érvényesülésük nem függ világnézetüktől és közéleti aktivitásuktól, ellenben a jobboldali (konzervatív, nemzeti) írók, színészek, zenészek, rendezők kizárólag a kormányzati hátszélnek (édes Istenem, hol az a hátszél?) köszönhetik puszta létezésüket is.

Ennek egyik érdekes leágazása a kortárs irodalom haldoklása, ami nagyjából a hetvenes évek óta kezdődött,

Mivel a jelentősnek kikiáltott szerzőket senki sem olvasta (ha mégis, gyorsan levonta a következtetést, hogy milyen lehet a többi, ha ez a „legjobb”), akiket meg olvastak, azokról a hivatalos ítészek vagy nem vettek tudomást, vagy beledöngölték őket az agyagba, így aztán rengetegen fordultak el az irodalomtól.

Az Index néhány hete kísérletet tett rá, hogy kiválassza a 21. század legjobb magyar regényét, ezért felkért negyven „kiváló és meghatározó kritikust, irodalmárt, szakértőt, irodalomtudóst, hogy hozzáértésükkel segítsék munkánkat. Közülük 18-an elfogadták az Index felkérését, összeállították és megosztották velünk saját top 10-es listájukat.”

Az első tízen kívül további hatvanhat javaslat is érkezett, amelyekre egyébként majd az olvasók is szavazhatnak. Én mondjuk a nyolcvan százalékának a címét sem hallottam, de rövid és kevéssé reprezentatív kutatásom eredményeként kevesen olvastak 1-2-nél többet, pedig voltak köztük irodalomtanárok is… Mindenesetre a lista tele van olyan emblematikus nevekkel, akiknek műveikkel ugyan kevéssé, de politikai állásfoglalásaikkal, aláírt nyilatkozataikkal sűrűbben találkozunk, és ezek finoman szólva sem kompatibilisek a jobboldali-nemzeti-konzervatív eszmékkel. Voksolni tehát csak az általuk kiválasztottakra lehet, így nem történik meg még egyszer a Nagy Könyv hibája, amikor is az Egri csillagok nyert (a Pál utcai fiúk és a tévéfilm miatt népszerű Abigél előtt), a lista pedig tele volt Wass Albertekkel…

(ahonnan Lakatos Márk és barátai is indultak, és akiket máig ezek tartanak a köztudatban, ha éppen nem a rendőrségi hírekben hallunk róluk). Azzal a felkiáltással vitték a béka feneke alá a színvonalat, hogy „ez kell a népnek”, miközben sokkal értékesebbet is igényesebbet is hajlamosak az emberek fogyasztani, ha felkínálják nekik. Demagógiának tűnik, de tény: még a Kádár rendszerben is néptánc-versenyek, Ki mit tudok operaáriái és versszavalatai, valamint karmester-versenyek tartották lázban a média közönségét. Mondhatni, hogy „nem volt más”, de igazából most sincs, csak ezúttal az igénytelenséget nézik jobb híján.

És hogy ez nem csak magyar és világi vonalon működik, arra jó példa, hogy a 2025-ös Szent Év hivatalos kabala figuráját (mert haladni kell a korral, bármennyire is állította XVI. Benedek, hogy a „haladás” katolikus szemmel értelmezhetetlen) egy olyan olasz pop-art művész tervezte, aki egyébként korábban LMBTQ-képeket készített és vibrátorokat tervezett.

Ami egyáltalán nem baj, belefér a sokszínűségbe, de nem talált a Vatikán sehol a világon egy tehetséges, gyakorló katolikus grafikust?