Deutsch Tamás: A patrióta gondolkodásmód mindenütt a józan észre épít (VIDEÓ)

2024. november 01. 13:03

A fideszes EP-képviselő kijelentette, „a patrióta gondolkodásmód az emberek hétköznapi életében megjelenő problémákra akar választ adni szerte a világon”.

2024. november 01. 13:03

Nyitókép: Deutsch Tamás Facebook-oldala

A Hír TV Napi Aktuális című műsorának vendége volt Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője, aki a napokban részt vett Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt New York-i nagygyűlésén.

A műsorvezető kérdésére, miszerint milyen az Egyesült Államokban a hangulat, az EP-képviselő azt felelte, hogy ő nem egy politikai elemző, ő maga is egy résztvevő, aki Donald Trump választási sikerérét szorít. Elhangzott, a Patrióták Európáért parlamenti frakció vezetősége azért látogatott el New Yorkba erre az „ikonikus jelentőségű kampányeseményre”, mert a Fiatal Republikánusok Klubjától kaptak egy meghívást.

Ezt is ajánljuk a témában

 

„A patrióta gondolkodásmód az emberek hétköznapi életében megjelenő problémákra akar választ adni”

A politikus ismertette, hogy a több mint egyórás elnökjelölti beszéd középpontjában az állt többek között, hogy megválasztása esetén Trump azonnal megállítaná a tömeges migrációt, azonnal letörné az Egyesült Államokban százmilliónyi amerikai életét megkeserítő inflációt, visszaszorítaná a bűnözést és egy teljesen új gazdaságpolitikát hirdetne a tengerentúlon. 

Deutsch Tamás ezután megjegyezte, hogy „ha valaki úgy gondolja, hogy bármely európai, főleg sikeres konzervatív, jobboldali  politikus hasonló gondolatokat fogalmaz meg, akkor nem téved. 

Ha Orbán Viktort halljuk beszélni, ő is a migráció megállításáról, egy új gazdaságpolitikáról és a már letört inflációról beszél” 

– sorolta.

Ezt is ajánljuk a témában

A politikus ezután aláhúzta, „nem Donald Trump utánozza Orbán Viktort, és nem is a magyar miniszterelnök utánozz az amerikai elnökjelöltet, hanem láthatóan 

a nemzeti elkötelezettség, a patrióta gondolkodásmód szerte a világon hasonló mód a józan ész logikájában, az emberek hétköznapi életében megjelenő problémákra akar választ adni”

 „S nem genderőrülettel és mindenféle liberális megmondóemberek által fontosnak tartott, de a hétköznapi emberek életétől távol álló kérdésekkel foglalkozik” – hangsúlyozta a nagyobbik kormánypárt EP-képviselője.

A teljes beszélgetést alább tekintheti meg:

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Amerikai elnökválasztás 2024 aktában.

Minden vádpontot ejtettek Trump ellen

Az ügyet a hivatalban lévő elnökök elleni vádemelést tiltó szabályok miatt zárták le, de Trump második ciklusa után újranyithatják.

2024.11.27 06:41

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2024. november 01. 18:30
Pl te akarsz választ adni az emberek problémáira? Te vagy a legalkalmasabb. leghitelesebb a brancsban, akivel ezt mondatják ki?:) Szépen rohadtok belülről.
Osztap_Bender
2024. november 01. 16:30
A patrióta gondolkodásmód mindenütt a józan észre épít De hát akkor te nem lehetsz patrióta, csak egy gondolatok nélküli, lezüllött, párt által kitartott prostituált. Jól beilleszkedtél az uniós ingyenélők csapatába.
Lajoss
2024. november 01. 13:08
Fürtomi,ha rádnézek…😂🙉😂🙉🙉😂🙉
RasPutin
2024. november 01. 13:06
Patrióta. Ez a szó is annyit ér mint a polgár szó annó?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!